Lamentations 3

RAB’bin gazap değneği altında acı çeken adam benim.

Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.

Beni güttü, Işıkta değil karanlıkta yürüttü.

Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

Evet, dönüp dönüp bütün gün bana elini kaldırıyor.

Bizony ellenem fordult, *ellenem* fordítja kezét minden nap.

Etimi, derimi yıprattı, kemiklerimi kırdı.

Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

Beni kuşattı, Acı ve zahmetle sardı çevremi.

*Erősséget* épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

Çoktan ölmüş ölüler gibi Beni karanlıkta yaşattı.

Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

Çevreme duvar çekti, dışarı çıkamıyorum, Zincirimi ağırlaştırdı.

Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

Feryat edip yardım isteyince de Duama set çekiyor.

Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

Yontma taşlarla yollarımı kesti, Dolaştırdı yollarımı.

Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.

Benim için O pusuya yatmış bir ayı, Gizlenmiş bir aslandır.

Ólálkodó medve ő nékem *és* lesben álló oroszlán.

Yollarımı saptırdı, paraladı, Mahvetti beni.

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Yayını gerdi, okunu savurmak için Beni nişangah olarak dikti.

Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

Oklarını böbreklerime sapladı.

Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

Halkımın önünde gülünç düştüm, Gün boyu alay konusu oldum türkülerine.

Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

Beni acıya doyurdu, Bana doyasıya pelinsuyu içirdi.

Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

Dişlerimi çakıl taşlarıyla kırdı, Kül içinde diz çöktürdü bana.

És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

Esenlik yüzü görmedi canım, Mutluluğu unuttum.

És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.

Bu yüzden diyorum ki, “Dermanım tükendi, RAB’den umudum kesildi.”

És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

Acımı, başıboşluğumu, Pelinotuyla ödü anımsa!

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!

Hâlâ onları düşünmekte Ve sıkılmaktayım.

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

Ama şunu anımsadıkça umutlanıyorum:

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

RAB’bin sevgisi hiç tükenmez, Merhameti asla son bulmaz;

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!

Her sabah tazelenir onlar, Sadakatin büyüktür.

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!

“Benim payıma düşen RAB’dir” diyor canım, “Bu yüzden O’na umut bağlıyorum.”

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

RAB kendisini bekleyenler, O’nu arayan canlar için iyidir.

Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.

RAB’bin kurtarışını sessizce beklemek iyidir.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

İnsan için boyunduruğu gençken taşımak iyidir.

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

RAB insana boyunduruk takınca, İnsan tek başına oturup susmalı;

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

Umudunu kesmeden yere kapanmalı,

Porba teszi száját, *mondván:* Talán van *még* reménység?

Kendisine vurana yanağını dönüp Utanca doymalı;

Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.

Çünkü Rab kimseyi sonsuza dek geri çevirmez.

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Dert verse de, Büyük sevgisinden ötürü yine merhamet eder;

Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.

Çünkü isteyerek acı çektirmez, İnsanları üzmez.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Ülkedeki bütün tutsakları ayak altında ezmeyi,

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Yüceler Yücesi’nin huzurunda insan hakkını saptırmayı,

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;

Davasında insana haksızlık etmeyi Rab doğru bulmaz.

Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Rab buyurmadıkça kim bir şey söyler de yerine gelir?

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

İyilikler gibi felaketler de Yüceler Yücesi’nin ağzından çıkmıyor mu?

A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.

İnsan, yaşayan insan Niçin günahlarının cezasından yakınır?

Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért *bűnhődik.*

Davranışlarımızı sınayıp gözden geçirelim, Yine RAB’be dönelim.

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Ellerimizin yanısıra yüreklerimizi de göklerdeki Tanrı’ya açalım:

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

“Biz karşı çıkıp başkaldırdık, Sen bağışlamadın.

Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

Öfkeyle örtünüp bizi kovaladın, Acımadan öldürdün.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Dualar sana erişmesin diye Bulutları örtündün.

Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Uluslar arasında bizi pisliğe, süprüntüye çevirdin.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Düşmanlarımızın hepsi bizimle alay etti.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Dehşet ve çukur, kırgın ve yıkım çıktı önümüze.”

Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Kırılan halkım yüzünden Gözlerimden sel gibi yaşlar akıyor.

Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.

Durup dinmeden yaş boşanıyor gözümden,

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

RAB göklerden bakıp görünceye dek.

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.

Kentimdeki kızların halini gördükçe Yüreğim sızlıyor.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Boş yere bana düşman olanlar bir kuş gibi avladılar beni.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Beni sarnıca atıp öldürmek istediler, Üzerime taş attılar.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Sular başımdan aştı, “Tükendim” dedim.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Sarnıcın dibinden seni adınla çağırdım, ya RAB;

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.

Sesimi, “Ahıma, çağrıma kulağını kapama!” dediğimi duydun.

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.

Seni çağırınca yaklaşıp, “Korkma!” dedin.

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

Davamı sen savundun, ya Rab, Canımı kurtardın.

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Bana yapılan haksızlığı gördün, ya RAB, Davamı sen gör.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Benden nasıl öç aldıklarını, Bana nasıl dolap çevirdiklerini gördün.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Aşağılamalarını, ya RAB, Çevirdikleri bütün dolapları, Bana saldıranların dediklerini, Gün boyu söylendiklerini duydun.

Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Aşağılamalarını, ya RAB, Çevirdikleri bütün dolapları, Bana saldıranların dediklerini, Gün boyu söylendiklerini duydun.

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Oturup kalkışlarına bak, Alay konusu oldum türkülerine.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.

Yaptıklarının karşılığını ver, ya RAB.

Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.

İnat etmelerini sağla, Lanetin üzerlerinden eksilmesin.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

Göklerinin altından öfkeyle kovala, yok et onları, ya RAB.

Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!