Lamentations 3

Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.

RAB’bin gazap değneği altında acı çeken adam benim.

Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

Beni güttü, Işıkta değil karanlıkta yürüttü.

Bizony ellenem fordult, *ellenem* fordítja kezét minden nap.

Evet, dönüp dönüp bütün gün bana elini kaldırıyor.

Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

Etimi, derimi yıprattı, kemiklerimi kırdı.

*Erősséget* épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

Beni kuşattı, Acı ve zahmetle sardı çevremi.

Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

Çoktan ölmüş ölüler gibi Beni karanlıkta yaşattı.

Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

Çevreme duvar çekti, dışarı çıkamıyorum, Zincirimi ağırlaştırdı.

Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

Feryat edip yardım isteyince de Duama set çekiyor.

Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.

Yontma taşlarla yollarımı kesti, Dolaştırdı yollarımı.

Ólálkodó medve ő nékem *és* lesben álló oroszlán.

Benim için O pusuya yatmış bir ayı, Gizlenmiş bir aslandır.

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Yollarımı saptırdı, paraladı, Mahvetti beni.

Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

Yayını gerdi, okunu savurmak için Beni nişangah olarak dikti.

Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

Oklarını böbreklerime sapladı.

Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

Halkımın önünde gülünç düştüm, Gün boyu alay konusu oldum türkülerine.

Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

Beni acıya doyurdu, Bana doyasıya pelinsuyu içirdi.

És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

Dişlerimi çakıl taşlarıyla kırdı, Kül içinde diz çöktürdü bana.

És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.

Esenlik yüzü görmedi canım, Mutluluğu unuttum.

És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

Bu yüzden diyorum ki, “Dermanım tükendi, RAB’den umudum kesildi.”

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!

Acımı, başıboşluğumu, Pelinotuyla ödü anımsa!

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

Hâlâ onları düşünmekte Ve sıkılmaktayım.

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

Ama şunu anımsadıkça umutlanıyorum:

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!

RAB’bin sevgisi hiç tükenmez, Merhameti asla son bulmaz;

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!

Her sabah tazelenir onlar, Sadakatin büyüktür.

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

“Benim payıma düşen RAB’dir” diyor canım, “Bu yüzden O’na umut bağlıyorum.”

Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.

RAB kendisini bekleyenler, O’nu arayan canlar için iyidir.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

RAB’bin kurtarışını sessizce beklemek iyidir.

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

İnsan için boyunduruğu gençken taşımak iyidir.

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

RAB insana boyunduruk takınca, İnsan tek başına oturup susmalı;

Porba teszi száját, *mondván:* Talán van *még* reménység?

Umudunu kesmeden yere kapanmalı,

Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.

Kendisine vurana yanağını dönüp Utanca doymalı;

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Çünkü Rab kimseyi sonsuza dek geri çevirmez.

Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.

Dert verse de, Büyük sevgisinden ötürü yine merhamet eder;

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Çünkü isteyerek acı çektirmez, İnsanları üzmez.

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Ülkedeki bütün tutsakları ayak altında ezmeyi,

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;

Yüceler Yücesi’nin huzurunda insan hakkını saptırmayı,

Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Davasında insana haksızlık etmeyi Rab doğru bulmaz.

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

Rab buyurmadıkça kim bir şey söyler de yerine gelir?

A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.

İyilikler gibi felaketler de Yüceler Yücesi’nin ağzından çıkmıyor mu?

Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért *bűnhődik.*

İnsan, yaşayan insan Niçin günahlarının cezasından yakınır?

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Davranışlarımızı sınayıp gözden geçirelim, Yine RAB’be dönelim.

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

Ellerimizin yanısıra yüreklerimizi de göklerdeki Tanrı’ya açalım:

Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

“Biz karşı çıkıp başkaldırdık, Sen bağışlamadın.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Öfkeyle örtünüp bizi kovaladın, Acımadan öldürdün.

Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Dualar sana erişmesin diye Bulutları örtündün.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Uluslar arasında bizi pisliğe, süprüntüye çevirdin.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Düşmanlarımızın hepsi bizimle alay etti.

Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Dehşet ve çukur, kırgın ve yıkım çıktı önümüze.”

Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.

Kırılan halkım yüzünden Gözlerimden sel gibi yaşlar akıyor.

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

Durup dinmeden yaş boşanıyor gözümden,

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.

RAB göklerden bakıp görünceye dek.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Kentimdeki kızların halini gördükçe Yüreğim sızlıyor.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Boş yere bana düşman olanlar bir kuş gibi avladılar beni.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Beni sarnıca atıp öldürmek istediler, Üzerime taş attılar.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Sular başımdan aştı, “Tükendim” dedim.

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.

Sarnıcın dibinden seni adınla çağırdım, ya RAB;

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.

Sesimi, “Ahıma, çağrıma kulağını kapama!” dediğimi duydun.

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

Seni çağırınca yaklaşıp, “Korkma!” dedin.

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Davamı sen savundun, ya Rab, Canımı kurtardın.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Bana yapılan haksızlığı gördün, ya RAB, Davamı sen gör.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Benden nasıl öç aldıklarını, Bana nasıl dolap çevirdiklerini gördün.

Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Aşağılamalarını, ya RAB, Çevirdikleri bütün dolapları, Bana saldıranların dediklerini, Gün boyu söylendiklerini duydun.

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Aşağılamalarını, ya RAB, Çevirdikleri bütün dolapları, Bana saldıranların dediklerini, Gün boyu söylendiklerini duydun.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.

Oturup kalkışlarına bak, Alay konusu oldum türkülerine.

Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.

Yaptıklarının karşılığını ver, ya RAB.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

İnat etmelerini sağla, Lanetin üzerlerinden eksilmesin.

Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!

Göklerinin altından öfkeyle kovala, yok et onları, ya RAB.