Lamentations 3

Én vagyok az az ember, a ki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.

Já jsem muž okoušející trápení od metly rozhněvání Božího.

Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.

Zahnal mne, a uvedl do tmy a ne k světlu.

Bizony ellenem fordult, *ellenem* fordítja kezét minden nap.

Toliko proti mně se postavuje, a obrací ruku svou přes celý den.

Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.

Uvedl sešlost na tělo mé a kůži mou, a polámal kosti mé.

*Erősséget* épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.

Zastavěl mne a obklíčil přeodpornou hořkostí.

Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.

Postavil mne v tmavých místech jako ty, kteříž již dávno zemřeli.

Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.

Ohradil mne, abych nevyšel; obtížil ocelivý řetěz můj.

Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.

A jakžkoli volám a křičím, zacpává uši před mou modlitbou.

Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.

Ohradil cesty mé tesaným kamenem, a stezky mé zmátl.

Ólálkodó medve ő nékem *és* lesben álló oroszlán.

Jest nedvěd číhající na mne, lev v skrejších.

Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!

Cesty mé stočil, anobrž roztrhal mne, a na to mne přivedl, abych byl pustý.

Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!

Natáhl lučiště své, a vystavil mne za cíl střelám.

Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.

Postřelil ledví má střelami toulu svého.

Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.

Jsem v posměchu se vším lidem svým, a písničkou jejich přes celý den.

Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.

Sytí mne hořkostmi, opojuje mne pelynkem.

És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.

Nadto potřel o kameníčko zuby mé, vrazil mne do popela.

És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.

Tak jsi vzdálil, ó Bože, duši mou od pokoje, až zapomínám na pohodlí,

És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.

A říkám: Zahynulatě síla má i naděje má, kterouž jsem měl v Hospodinu.

Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!

A však duše má rozvažujíc trápení svá a pláč svůj, pelynek a žluč,

Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.

Rozvažujíc to ustavičně, ponižuje se ve mně.

Ezt veszem szívemre, azért bízom.

A přivodě sobě to ku paměti, (naději mám),

Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!

Že veliké jest milosrdenství Hospodinovo, když jsme do konce nevyhynuli. Nepřestávajíť zajisté slitování jeho,

Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!

Ale nová jsou každého jitra; převeliká jest pravda tvá.

Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.

Díl můj jest Hospodin, říká duše má; protož naději mám v něm.

Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.

Dobrý jest Hospodin těm, jenž očekávají na něj, duši té, kteráž ho hledá.

Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.

Dobré jest trpělivě očekávajícímu na spasení Hospodinovo.

Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.

Dobré jest muži tomu, kterýž by nosil jho od dětinství svého,

Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.

Kterýž by pak byl opuštěn, trpělivě se má v tom, což na něj vloženo,

Porba teszi száját, *mondván:* Talán van *még* reménység?

Dávaje do prachu ústa svá, až by se ukázala naděje,

Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.

Nastavuje líce tomu, kdož jej bije, a sytě se potupou.

Mert nem zár ki örökre az Úr.

Neboť nezamítá Pán na věčnost;

Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.

Nýbrž ačkoli zarmucuje, však slitovává se podlé množství milosrdenství svého.

Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.

Netrápíť zajisté z srdce svého, aniž zarmucuje synů lidských.

Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;

Aby kdo potíral nohama svýma všecky vězně v zemi,

Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;

Aby nespravedlivě soudil muže před oblíčejem Nejvyššího,

Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.

Aby převracel člověka v při jeho, Pán nelibuje.

Kicsoda az, a ki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?

Kdo jest, ješto když řekl, stalo se něco, a Pán nepřikázal?

A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.

Z úst Nejvyššího zdali nepochází zlé i dobré?

Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért *bűnhődik.*

Proč by tedy sobě stýskal člověk živý, muž nad kázní za hříchy své?

Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.

Zpytujme raději a ohledujme cest našich, a navraťme se až k Hospodinu.

Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.

Pozdvihujme srdcí i rukou svých k Bohu silnému v nebe.

Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.

Myť jsme se zpronevěřili, a zpurní jsme byli, protož ty neodpouštíš.

Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.

Obestřels se hněvem a stiháš nás, morduješ a nešanuješ.

Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.

Obestřels se oblakem, aby nemohla proniknouti k tobě modlitba.

Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.

Za smeti a povrhel položil jsi nás u prostřed národů těchto.

Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.

Rozdírají na nás ústa svá všickni nepřátelé naši.

Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.

Strach a jáma potkala nás, zpuštění a setření.

Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.

Potokové vod tekou z očí mých pro potření dcery lidu mého.

Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,

Oči mé slzí bez přestání, proto že není žádného odtušení,

Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.

Ažby popatřil a shlédl Hospodin s nebe.

Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.

Oči mé rmoutí duši mou pro všecky dcery města mého.

Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.

Loviliť jsou mne ustavičně, jako ptáče, nepřátelé moji bez příčiny.

Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.

Uvrhli do jámy život můj, a přimetali mne kamením.

Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!

Rozvodnily se vody nad hlavou mou, řekl jsem: Jižtě po mně.

Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.

Vzývám jméno tvé, ó Hospodine, z jámy nejhlubší.

Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.

Hlas můj vyslýchával jsi; nezacpávejž ucha svého před vzdycháním mým a voláním mým.

Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!

V ten den, v němž jsem tě vzýval, přicházeje, říkávals: Neboj se.

Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.

Pane, zasazuje se o při duše mé, vysvobozoval jsi život můj.

Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.

Vidíš, ó Hospodine, převrácenost, kteráž se mně děje, dopomoziž mi k spravedlnosti.

Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.

Vidíš všecko vymstívání se jejich, všecky úklady jejich proti mně.

Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;

Slýcháš utrhání jejich, ó Hospodine, i všecky obmysly jejich proti mně,

Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.

Řeči povstávajících proti mně, a přemyšlování jejich proti mně přes celý den.

Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.

Pohleď, jak při sedání jejich i povstání jejich jsem písničkou jejich.

Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.

Dej jim odplatu, Hospodine, podlé díla rukou jejich.

Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.

Dej jim zatvrdilé srdce a prokletí své na ně.

Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!

Stihej v prchlivosti, a vyhlaď je, ať nejsou pod nebem tvým.