Job 41

Kan du trække Krokodillen op med Krog og binde dens Tunge med Snøre?

Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?

Kan du mon stikke et Siv i dens Snude, bore en Krog igennem dens Kæber?

Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?

Mon den vil trygle dig længe og give dig gode Ord?

Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?

Mon den vil indgå en Pagt med dig, så du får den til Træl for evigt?

Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?

Han du mon lege med den som en Fugl og tøjre den for dine Pigebørn?

Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?

Falbyder Fiskerlauget den og stykker den ud mellem Sælgerne?

Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?

Mon du kan spække dens Hud med Kroge og med Harpuner dens Hoved?

Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?

Læg dog engang din Hånd på den! Du vil huske den Kamp og gør det ej mer.

Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.

Det Håb vilde blive til Skamme, alene ved Synet lå du der.

Ímé, az ő reménykedése csalárd; *puszta* látása is halálra ijeszt!

Ingen drister sig til at tirre den, hvem holder Stand imod den?

Nincs oly merész, a ki őt felverje. Ki hát az, a ki velem szállna szembe?

Hvem møder den og slipper fra det hvem under hele Himlen?

Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!

Jeg tier ej om dens Lemmer, hvor stærk den er, hvor smukt den er skabt.

Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.

Hvem har trukket dens Klædning af, trængt ind i dens dobbelte Panser?

Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?

Hvem har åbnet dens Ansigts Døre? Rundt om dens Tænder er Rædsel.

Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület *lakik!*

Dens Ryg er Reder af Skjolde, dens Bryst er et Segl af Sten;

Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva *mintegy* szorító pecséttel.

de sidder tæt ved hverandre, Luft kommer ikke ind derimellem;

Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.

de hænger fast ved hverandre, uadskilleligt griber de ind i hverandre.

Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.

Dens Nysen fremkalder strålende Lys, som Morgenrødens Øjenlåg er dens Øjne.

Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.

Ud af dens Gab farer Fakler, Ildgnister spruder der frem.

A szájából szövétnekek jőnek ki, *és* tüzes szikrák omlanak ki.

Em står ud af dens Næsebor som af en ophedet, kogende Kedel.

Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.

Dens Ånde tænder som glødende Kul, Luer står ud af dens Gab.

Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.

Styrken bor på dens Hals, og Angsten hopper foran den.

Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.

Tæt sidder Kødets Knuder, som støbt til Kroppen; de rokkes ikke;

Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.

fast som Sten er dens Hjerte støbt, fast som den nederste Møllesten.

Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.

Når den rejser sig, gyser Helte, fra Sans og Samling går de af Skræk.

Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.

Angriberens Sværd holder ikke Stand, ej Kastevåben, Spyd eller Pil.

Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, *legyen bár* dárda, kopja vagy kelevéz.

Jern regner den kun for Halm og Kobber for trøsket Træ;

Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.

Buens Søn slår den ikke på Flugt, Slyngens Sten bliver Strå for den,

A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.

Stridskøllen regnes for Rør, den ler ad det svirrende Spyd.

Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.

På Bugen er der skarpe Rande, dens Spor i Dyndet er som Tærskeslædens;

Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.

Dybet får den i Kog som en Gryde, en Salvekedel gør den af Floden;

Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.

bag den er der en lysende Sti, Dybet synes som Sølverhår.

Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné *valaki,* a tenger megőszült.

Dens Lige findes ikke på Jord, den er skabt til ikke at frygte.

Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.

Alt, hvad højt er, ræddes for den, den er Konge over alle stolte Dyr.

Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.