Job 31

“Gözlerimle antlaşma yaptım Şehvetle bir kıza bakmamak için.

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

Çünkü insanın yukarıdan, Tanrı’dan payı nedir, Yücelerden, Her Şeye Gücü Yeten’den mirası ne?

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Kötüler için felaket, Haksızlık yapanlar için bela değil mi?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Yürüdüğüm yolları görmüyor mu, Attığım her adımı saymıyor mu?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

“Eğer yalan yolunda yürüdümse, Ayağım hileye seğirttiyse,

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

–Tanrı beni doğru teraziyle tartsın, Kusursuz olduğumu görsün–

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Adımım yoldan saptıysa, Yüreğim gözümü izlediyse, Ellerim pisliğe bulaştıysa,

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Ektiğimi başkaları yesin, Ekinlerim kökünden sökülsün.

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

“Eğer gönlümü bir kadına kaptırdıysam, Komşumun kapısında pusuya yattıysam,

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Karım başkasının buğdayını öğütsün, Onunla başka erkekler yatsın.

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Çünkü bu utanç verici, Yargılanması gereken bir suç olurdu.

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Yıkım diyarına dek yakan bir ateştir o, Bütün ürünümü kökünden kavururdu.

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

“Benimle ters düştüklerinde Kölemin ve hizmetçimin hakkını yemişsem,

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Tanrı yargıladığında ne yaparım? Hesap sorduğunda ne yanıt veririm?

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Beni ana karnında yaratan onu da yaratmadı mı? Rahimde bize biçim veren O değil mi?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

“Eğer yoksulların dileğini geri çevirdimse, Dul kadının umudunu kırdımsa,

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

Ekmeğimi yalnız yedim, Öksüzle paylaşmadımsa,

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Gençliğimden beri öksüzü baba gibi büyütmedimse, Doğduğumdan beri dul kadına yol göstermedimse,

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Giysisi olmadığı için can çekişen birini Ya da örtüsü olmayan bir yoksulu gördüm de,

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Koyunlarımın yünüyle ısıtmadıysam, O da içinden beni kutsamadıysa,

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Mahkemede sözümün geçtiğini bilerek Öksüze el kaldırdımsa,

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Kolum omuzumdan düşsün, Kol kemiğim kırılsın.

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Çünkü Tanrı’dan gelecek beladan korkarım, O’nun görkeminden ötürü böyle bir şey yapamam.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

“Eğer umudumu altına bağladımsa, Saf altına, ‘Güvencim sensin’ dedimse,

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Servetim çok, Varlığımı bileğimle kazandım diye sevindimse,

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Işıldayan güneşe, Parıldayarak hareket eden aya bakıp da,

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

İçimden ayartıldımsa, Elim onlara taptığımı gösteren bir öpücük yolladıysa,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

Bu da yargılanacak bir suç olurdu, Çünkü yücelerdeki Tanrı’yı yadsımış olurdum.

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

“Eğer düşmanımın yıkımına sevindim, Başına kötülük geldi diye keyiflendimse,

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

–Kimsenin canına lanet ederek Ağzımın günah işlemesine izin vermedim–

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Evimdeki insanlar, ‘Eyüp’ün verdiği etle Karnını doyurmayan var mı?’ diye sormadıysa,

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

–Hiçbir yabancı geceyi sokakta geçirmezdi, Çünkü kapım her zaman yolculara açıktı–

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Kalabalıktan çok korktuğum, Boyların aşağılamasından yıldığım, Susup dışarı çıkmadığım için Suçumu bağrımda gizleyip Adem gibi isyanımı örttümse,

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Kalabalıktan çok korktuğum, Boyların aşağılamasından yıldığım, Susup dışarı çıkmadığım için Suçumu bağrımda gizleyip Adem gibi isyanımı örttümse,

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

-“Keşke beni dinleyen biri olsa! İşte savunmamı imzalıyorum, Her Şeye Gücü Yeten bana yanıt versin! Hasmımın yazdığı tomar elimde olsa,

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Kuşkusuz onu omuzumda taşır, Taç gibi başıma koyardım.

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Attığım her adımı ona bildirir, Kendisine bir önder gibi yaklaşırdım.–

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

“Toprağım bana feryat ediyorsa, Sabanın açtığı yarıklar bir ağızdan ağlıyorsa,

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Ürününü para ödemeden yedimse Ya da üzerinde oturanların kalbini kırdımsa,

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Orada buğday yerine diken, Arpa yerine delice bitsin.” Eyüp’ün konuşması sona erdi.

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.