Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

“Gözlerimle antlaşma yaptım Şehvetle bir kıza bakmamak için.

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Çünkü insanın yukarıdan, Tanrı’dan payı nedir, Yücelerden, Her Şeye Gücü Yeten’den mirası ne?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Kötüler için felaket, Haksızlık yapanlar için bela değil mi?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Yürüdüğüm yolları görmüyor mu, Attığım her adımı saymıyor mu?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

“Eğer yalan yolunda yürüdümse, Ayağım hileye seğirttiyse,

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

–Tanrı beni doğru teraziyle tartsın, Kusursuz olduğumu görsün–

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Adımım yoldan saptıysa, Yüreğim gözümü izlediyse, Ellerim pisliğe bulaştıysa,

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

Ektiğimi başkaları yesin, Ekinlerim kökünden sökülsün.

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

“Eğer gönlümü bir kadına kaptırdıysam, Komşumun kapısında pusuya yattıysam,

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Karım başkasının buğdayını öğütsün, Onunla başka erkekler yatsın.

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Çünkü bu utanç verici, Yargılanması gereken bir suç olurdu.

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Yıkım diyarına dek yakan bir ateştir o, Bütün ürünümü kökünden kavururdu.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

“Benimle ters düştüklerinde Kölemin ve hizmetçimin hakkını yemişsem,

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Tanrı yargıladığında ne yaparım? Hesap sorduğunda ne yanıt veririm?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Beni ana karnında yaratan onu da yaratmadı mı? Rahimde bize biçim veren O değil mi?

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

“Eğer yoksulların dileğini geri çevirdimse, Dul kadının umudunu kırdımsa,

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Ekmeğimi yalnız yedim, Öksüzle paylaşmadımsa,

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Gençliğimden beri öksüzü baba gibi büyütmedimse, Doğduğumdan beri dul kadına yol göstermedimse,

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Giysisi olmadığı için can çekişen birini Ya da örtüsü olmayan bir yoksulu gördüm de,

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Koyunlarımın yünüyle ısıtmadıysam, O da içinden beni kutsamadıysa,

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Mahkemede sözümün geçtiğini bilerek Öksüze el kaldırdımsa,

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Kolum omuzumdan düşsün, Kol kemiğim kırılsın.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

Çünkü Tanrı’dan gelecek beladan korkarım, O’nun görkeminden ötürü böyle bir şey yapamam.

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

“Eğer umudumu altına bağladımsa, Saf altına, ‘Güvencim sensin’ dedimse,

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Servetim çok, Varlığımı bileğimle kazandım diye sevindimse,

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

Işıldayan güneşe, Parıldayarak hareket eden aya bakıp da,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

İçimden ayartıldımsa, Elim onlara taptığımı gösteren bir öpücük yolladıysa,

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Bu da yargılanacak bir suç olurdu, Çünkü yücelerdeki Tanrı’yı yadsımış olurdum.

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

“Eğer düşmanımın yıkımına sevindim, Başına kötülük geldi diye keyiflendimse,

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

–Kimsenin canına lanet ederek Ağzımın günah işlemesine izin vermedim–

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

Evimdeki insanlar, ‘Eyüp’ün verdiği etle Karnını doyurmayan var mı?’ diye sormadıysa,

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

–Hiçbir yabancı geceyi sokakta geçirmezdi, Çünkü kapım her zaman yolculara açıktı–

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Kalabalıktan çok korktuğum, Boyların aşağılamasından yıldığım, Susup dışarı çıkmadığım için Suçumu bağrımda gizleyip Adem gibi isyanımı örttümse,

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

Kalabalıktan çok korktuğum, Boyların aşağılamasından yıldığım, Susup dışarı çıkmadığım için Suçumu bağrımda gizleyip Adem gibi isyanımı örttümse,

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

-“Keşke beni dinleyen biri olsa! İşte savunmamı imzalıyorum, Her Şeye Gücü Yeten bana yanıt versin! Hasmımın yazdığı tomar elimde olsa,

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Kuşkusuz onu omuzumda taşır, Taç gibi başıma koyardım.

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

Attığım her adımı ona bildirir, Kendisine bir önder gibi yaklaşırdım.–

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

“Toprağım bana feryat ediyorsa, Sabanın açtığı yarıklar bir ağızdan ağlıyorsa,

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Ürününü para ödemeden yedimse Ya da üzerinde oturanların kalbini kırdımsa,

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

Orada buğday yerine diken, Arpa yerine delice bitsin.” Eyüp’ün konuşması sona erdi.