Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

Minä olen tehnyt liiton silmäini kanssa, etten minä katsoisi neitseen päälle.

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Mutta mitä Jumala ylhäältä antaa minulle osaksi ja Kaikkivaltias korkialta perinnöksi?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Eikö väärän pitäisi näkemän senkaltaista vaivaisuutta, ja pahantekiän senkaltaista surkeutta kärsimän?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Eikö hän näe minun teitäni ja lueskele kaikkia minun askeleitani?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

Olenko minä vaeltanut turhassa menossa, eli minun jalkani kiiruhtaneet petokseen?

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Punnitkaan hän minua oikialla vaa'alla, niin Jumala ymmärtää minun vakuuteni.

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Jos minun askeleeni ovat poikenneet tieltä, ja minun sydämeni seurannut silmiäni, ja jotakin riippunut minun käsissäni,

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

Niin minä kylväisin ja toinen söis, ja minun sikiäni hukkuis juurinensa.

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Jos minun sydämeni on vietelty vaimon perään, ja olen väijynyt lähimmäiseni ovella,

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Niin minun emäntäni häväistäkään muilta, ja muut maatkaan hänen;

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Sillä se on häpiä ja paha työ tuomarien edessä;

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Sillä se olis tuli joka polttais kadotukseen, ja kaiken minun saatuni peräti hukuttais.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Jos olen katsonut ylön palveliani eli palkkapiikani oikeuden, riidellessänsä minun kanssani,

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Mitä minä sitte tekisin kuin Jumala nousee? eli mitä minä vastaisin häntä, kuin hän kostaa?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Eikö hän ole tehnyt häntä, joka minunkin äitini kohdussa teki? ja on meidät molemmat kohdussa valmistanut.

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

Olenko minä kieltänyt tarvitsevaisilta, mitä he minulta ovat pyytäneet, ja antanut leskein silmät heikoksi tulla?

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Olenko minä syönyt palani yksinäni, ettei orpo ole myös siitä syönyt?

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Sillä nuoruudestani olen minä ollut niinkuin isä, ja hamasta äitini kohdusta olen minä mielelläni holhonnut.

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Jos minä olen nähnyt jonkun hukkuvan, ettei hänellä ollut vaatetta, ja sallinut käydä köyhän peittämättä;

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Jos ei hänen lanteensa ole siunannut minua, kuin hän minun lammasnahoillani lämmitettiin;

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Jos olen nostanut käteni orpoja vastaan, ehkä minä näin minun voimallisena porteissa olevan;

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Niin kaatukoon minun hartiani lapaluiltani, ja minun käsivarteni särkyköön luinensa.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

Sillä Jnmalan rangaistus on minulle vavistukseksi, ja en taida hänen korkeuttansa välttää.

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Olenko minä asettanut kullan turvakseni? ja sanonut puhtaalle kullalle: sinä olet minun uskallukseni?

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Olenko minä iloinnut tavarani paljoudesta, ja että käteni paljon riistaa koonneet ovat?

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

Olenko minä katsonut valkeutta, koska se kirkkaasti paisti, ja kuuta, koska se täydellinen oli?

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

Onko minun sydämeni salaa minua vietellyt, suuta antamaan kädelleni?

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Joka myös vääryys on tuomarien edessä; sillä niin olisin minä kieltänyt Jumalan ylhäältä.

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

Olenko minä iloinnut viholliseni vastoinkäymisestä? taikka riemuinnut, että onnettomuus tuli hänen päällensä?

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Sillä en minä antanut minun suuni syntiä tehdä, sadatellakseni hänen sieluansa.

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

Eivätkö miehet, jotka minun majassani ovat, sanoisi: jospa emme hänen lihastansa ravittaisi?

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Muukalaisen ei pitänyt yötä ulkona oleman; vaan vaellusväelle avasin minä oveni.

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Olenko minä niinkuin ihminen peittänyt minun pahuuteni, salatakseni minun vääryyttäni?

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

Olenko minä hämmästynyt suurta joukkoa? eli olenko minä sukulaisteni ylönkatsetta peljännyt? ollut ääneti, ja en mennyt ovesta ulos?

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Kuka antais minulle kuultelian, että Kaikkivaltias kuulis minun pyyntöni, että joku kirjoittais kirjan minun asiastani;

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Niin minä ottaisin sen hartioilleni, ja sitoisin ympärilleni niinkuin kruunun.

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

Minä ilmoittaisin hänelle minun askeleini luvun, ja niinkuin ruhtinas kantaisin sen edes.

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Jos minun maani huutais minua vastaan, ja sen vaot kaikki ynnä itkisivät;

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Jos minä olen sen hedelmän maksamatta syönyt, ja tehnyt peltomiesten elämän työlääksi;

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

Niin kasvakoon minulle nisuista orjantappuria ja ohrista pahoja ruohoja. Jobin sanat loppuvat.