Job 31

Minä olen tehnyt liiton silmäini kanssa, etten minä katsoisi neitseen päälle.

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

Mutta mitä Jumala ylhäältä antaa minulle osaksi ja Kaikkivaltias korkialta perinnöksi?

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Eikö väärän pitäisi näkemän senkaltaista vaivaisuutta, ja pahantekiän senkaltaista surkeutta kärsimän?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Eikö hän näe minun teitäni ja lueskele kaikkia minun askeleitani?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Olenko minä vaeltanut turhassa menossa, eli minun jalkani kiiruhtaneet petokseen?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

Punnitkaan hän minua oikialla vaa'alla, niin Jumala ymmärtää minun vakuuteni.

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

Jos minun askeleeni ovat poikenneet tieltä, ja minun sydämeni seurannut silmiäni, ja jotakin riippunut minun käsissäni,

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

Niin minä kylväisin ja toinen söis, ja minun sikiäni hukkuis juurinensa.

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

Jos minun sydämeni on vietelty vaimon perään, ja olen väijynyt lähimmäiseni ovella,

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Niin minun emäntäni häväistäkään muilta, ja muut maatkaan hänen;

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

Sillä se on häpiä ja paha työ tuomarien edessä;

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

Sillä se olis tuli joka polttais kadotukseen, ja kaiken minun saatuni peräti hukuttais.

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

Jos olen katsonut ylön palveliani eli palkkapiikani oikeuden, riidellessänsä minun kanssani,

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Mitä minä sitte tekisin kuin Jumala nousee? eli mitä minä vastaisin häntä, kuin hän kostaa?

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Eikö hän ole tehnyt häntä, joka minunkin äitini kohdussa teki? ja on meidät molemmat kohdussa valmistanut.

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Olenko minä kieltänyt tarvitsevaisilta, mitä he minulta ovat pyytäneet, ja antanut leskein silmät heikoksi tulla?

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

Olenko minä syönyt palani yksinäni, ettei orpo ole myös siitä syönyt?

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Sillä nuoruudestani olen minä ollut niinkuin isä, ja hamasta äitini kohdusta olen minä mielelläni holhonnut.

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Jos minä olen nähnyt jonkun hukkuvan, ettei hänellä ollut vaatetta, ja sallinut käydä köyhän peittämättä;

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Jos ei hänen lanteensa ole siunannut minua, kuin hän minun lammasnahoillani lämmitettiin;

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Jos olen nostanut käteni orpoja vastaan, ehkä minä näin minun voimallisena porteissa olevan;

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Niin kaatukoon minun hartiani lapaluiltani, ja minun käsivarteni särkyköön luinensa.

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Sillä Jnmalan rangaistus on minulle vavistukseksi, ja en taida hänen korkeuttansa välttää.

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

Olenko minä asettanut kullan turvakseni? ja sanonut puhtaalle kullalle: sinä olet minun uskallukseni?

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Olenko minä iloinnut tavarani paljoudesta, ja että käteni paljon riistaa koonneet ovat?

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Olenko minä katsonut valkeutta, koska se kirkkaasti paisti, ja kuuta, koska se täydellinen oli?

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

Onko minun sydämeni salaa minua vietellyt, suuta antamaan kädelleni?

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

Joka myös vääryys on tuomarien edessä; sillä niin olisin minä kieltänyt Jumalan ylhäältä.

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Olenko minä iloinnut viholliseni vastoinkäymisestä? taikka riemuinnut, että onnettomuus tuli hänen päällensä?

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

Sillä en minä antanut minun suuni syntiä tehdä, sadatellakseni hänen sieluansa.

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Eivätkö miehet, jotka minun majassani ovat, sanoisi: jospa emme hänen lihastansa ravittaisi?

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

Muukalaisen ei pitänyt yötä ulkona oleman; vaan vaellusväelle avasin minä oveni.

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Olenko minä niinkuin ihminen peittänyt minun pahuuteni, salatakseni minun vääryyttäni?

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Olenko minä hämmästynyt suurta joukkoa? eli olenko minä sukulaisteni ylönkatsetta peljännyt? ollut ääneti, ja en mennyt ovesta ulos?

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

Kuka antais minulle kuultelian, että Kaikkivaltias kuulis minun pyyntöni, että joku kirjoittais kirjan minun asiastani;

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Niin minä ottaisin sen hartioilleni, ja sitoisin ympärilleni niinkuin kruunun.

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Minä ilmoittaisin hänelle minun askeleini luvun, ja niinkuin ruhtinas kantaisin sen edes.

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

Jos minun maani huutais minua vastaan, ja sen vaot kaikki ynnä itkisivät;

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Jos minä olen sen hedelmän maksamatta syönyt, ja tehnyt peltomiesten elämän työlääksi;

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

Niin kasvakoon minulle nisuista orjantappuria ja ohrista pahoja ruohoja. Jobin sanat loppuvat.

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.