Job 27

Og Job blev ved å fremføre sin visdomstale og sa:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

Så sant Gud lever, som har tatt min rett fra mig, den Allmektige, som har voldt mig bitter sorg

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

- for ennu er hele mitt livspust i mig og den Allmektiges ånde i min nese - :

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

Mine leber taler ikke urett, og min tunge taler ikke svik.

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

Det være langt fra mig å gi eder rett! Inntil jeg opgir ånden, lar jeg ikke min brødefrihet tas fra mig.

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

Jeg holder fast på min rettferdighet og slipper den ikke; mitt hjerte laster mig ikke for nogen av mine dager.

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

La min fiende stå der som en ugudelig, og min motstander som en urettferdig!

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

For hvad håp har den gudløse, når Gud avskjærer hans liv, når han tar hans sjel fra ham?

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

Hører vel Gud hans skrik når trengsel kommer over ham?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

Eller kan han glede sig i den Allmektige, kan han påkalle Gud til enhver tid?

Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

Jeg vil lære eder om Guds hånd; jeg vil ikke dølge hvad den Allmektige har i sinne.

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

I har jo alle selv sett det; hvorfor fører I da så tom en tale?

Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

Dette er det ugudelige menneskes lodd hos Gud og den arv som voldsmennene får av den Allmektige:

Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

Får han mange barn, så er de hjemfalt til sverdet; hans ætlinger får ikke brød å mette sig med.

Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak *sokasulnak meg,* és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

De av dem som slipper unda, legges i graven ved pest, og enkene holder ikke sørgefest over dem.

Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

Når han dynger op sølv som støv og samler sig klær som lere,

Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

så blir det de rettferdige som klær sig med det han har samlet, og sølvet skal de skyldfrie dele.

Összeszerezheti *ugyan,* de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

Som møllet har han bygget sitt hus og som den hytte en markvokter lager sig.

Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

Rik legger han sig, og intet er tatt bort; han slår sine øine op, og det er der ikke.

Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

Som en vannflom innhenter redsler ham, om natten fører en storm ham bort.

Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

Østenvinden løfter ham op, så han farer avsted, og den blåser ham bort fra hans sted.

Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

Gud skyter sine piler mot ham og sparer ham ikke; for hans hånd flyr han i hast.

*Nyilakat* szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

Folk klapper i hendene og håner ham og piper ham bort fra hans sted.

Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.