Job 29

Eyüp yine anlatmaya başladı:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:

“Keşke geçen aylar geri gelseydi, Tanrı’nın beni kolladığı,

Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!

Kandilinin başımın üstünde parladığı, Işığıyla karanlıkta yürüdüğüm günler,

Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, *s* világánál jártam a setétet;

Keşke olgunluk günlerim geri gelseydi, Tanrı’nın çadırımı dostça koruduğu,

A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!

Her Şeye Gücü Yeten’in henüz benimle olduğu, Çocuklarımın çevremde bulunduğu,

Mikor még a Mindenható velem volt, *és* körültem voltak gyermekeim;

Yollarımın sütle yıkandığı, Yanımdaki kayanın zeytinyağı akıttığı günler!

Mikor lábaimat *édes* tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;

“Kent kapısına gidip Kürsümü meydana koyduğumda,

Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:

Gençler beni görüp gizlenir, Yaşlılar kalkıp ayakta dururlardı;

Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek *és *állottak.

Önderler konuşmaktan çekinir, Elleriyle ağızlarını kaparlardı;

A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.

Soyluların sesi kesilir, Dilleri damaklarına yapışırdı.

A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.

Beni duyan kutlar, Beni gören överdi;

Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.

Çünkü yardım isteyen yoksulu, Desteği olmayan öksüzü kurtarırdım.

Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.

Ölmekte olanın hayır duasını alır, Dul kadının yüreğini sevinçten coştururdum.

A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.

Doğruluğu giysi gibi giyindim, Adalet kaftanım ve sarığımdı sanki.

Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.

Körlere göz, Topallara ayaktım.

A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.

Yoksullara babalık eder, Garibin davasını üstlenirdim.

A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.

Haksızın çenesini kırar, Avını dişlerinin arasından kapardım.

Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.

“ ‘Son soluğumu yuvamda vereceğim’ diye düşünüyordum, ‘Günlerim kum taneleri kadar çok.

Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.

Köküm sulara erişecek, Çiy geceyi dallarımda geçirecek.

Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.

Aldığım övgüler tazelenecek, Elimdeki yay yenilenecek.’

Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.

“İnsanlar beni saygıyla dinler, Öğüdümü sessizce beklerlerdi.

Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.

Ben konuştuktan sonra onlar konuşmazdı, Sözlerim üzerlerine damlardı.

Az én szavaim után nem szóltak többet, *s harmatként* hullt rájok beszédem.

Yağmuru beklercesine beni bekler, Son yağmurları içercesine sözlerimi içerlerdi.

Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.

Kendilerine gülümsediğimde gözlerine inanmazlardı, Güler yüzlülüğüm onlara cesaret verirdi.

Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.

Onların yolunu ben seçer, başlarında dururdum, Askerlerinin ortasında kral gibi otururdum, Yaslıları avutan biri gibiydim.

*Örömest* választottam útjokat, mint főember ültem *ott;* úgy laktam *ott,* mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.