Job 21

Därefter tog Job till orda och sade:

Felele pedig Jób, és monda:

 Hören åtminstone på mina ord;  låten det vara den tröst som I given mig.

Jól hallgassátok meg az én beszédemet, és legyen ez a ti vigasztalástok *helyett.*

 Haven fördrag med mig, så att jag får tala;  sedan jag har talat, må du bespotta.

Szenvedjetek el engem, a míg szólok, azután gúnyoljátok ki beszédemet.

 Är då min klagan, såsom när människor eljest klaga?  Eller huru skulle jag kunna vara annat än otålig?

Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserű a lelkem?

 Akten på mig, så skolen I häpna  och nödgas lägga handen på munnen.

Tekintsetek reám és álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra.

 Ja, när jag tänker därpå, då förskräckes jag själv,  och förfäran griper mitt kött.

Ha visszaemlékezem, mindjárt felháborodom, és reszketés fogja el testemet.

 Varför få de ogudaktiga leva,  ja, med åldern växa till i rikedom?

Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak?

 De se sina barn leva kvar hos sig,  och sin avkomma hava de inför sina ögon.

Az ő magvok előttök nő fel ő velök, és az ő sarjadékuk szemeik előtt.

 Deras hus stå trygga, ej hemsökta av förskräckelse;  Gud låter sitt ris icke komma vid dem.

Házok békességes a félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtok.

 När deras boskap parar sig, är det icke förgäves;  lätt kalva deras kor, och icke i otid.

Bikája folyat és nem terméketlen, tehene megellik és el nem vetél.

 Sina barn släppa de ut såsom en hjord,  deras piltar hoppa lustigt omkring.

Kieresztik, mint nyájat, kisdedeiket, és ugrándoznak az ő magzataik.

 De stämma upp med pukor och harpor,  och glädja sig vid pipors ljud.

Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének.

 De förnöta sina dagar i lust,  och ned till dödsriket fara de i frid.

Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba;

 Och de sade dock till Gud: »Vik ifrån oss,  dina vägar vilja vi icke veta av.

Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk!

 Vad är den Allsmäktige, att vi skulle tjäna honom?  och vad skulle det hjälpa oss att åkalla honom?»

Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte?

 Det är sant, i deras egen hand står ej deras lycka,  och de ogudaktigas rådslag vare fjärran ifrån mig!

Mindazáltal az ő javok nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tőlem!

 Men huru ofta utslocknar väl de ogudaktigas lampa,  huru ofta händer det att ofärd kommer över dem,  och att han tillskiftar dem lotter i vrede?

Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájok az ő veszedelmök! *Hányszor* osztogatja részöket haragjában.

 De borde ju bliva såsom halm för vinden,  lika agnar som stormen rycker bort.

Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el.

 »Gud spar åt hans barn att lida för hans ondska.»  Ja, men honom själv borde han vedergälla, så att han finge känna det.

Isten az ő fiai számára tartja fenn annak büntetését. Megfizet néki, hogy megérzi majd.

 Med egna ögon borde han se sitt fall,  och av den Allsmäktiges vrede borde han få dricka.

Maga látja meg a maga veszedelmét, és a Mindenható haragjából iszik.

 Ty vad frågar han efter sitt hus, när han själv är borta,  när hans månaders antal har nått sin ände?

Mert mi gondja van néki házanépére halála után, ha az ő hónapjainak száma letelt?!

 »Skall man då lära Gud förstånd,  honom som dömer över de högsta?»

Ki taníthatja Istent bölcseségre, hisz ő ítéli meg a magasságban levőket is!

 Ja, den ene får dö i sin välmaktstid,  där han sitter i allsköns frid och ro;

Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan;

 hans stävor hava fått stå fulla med mjölk,  och märgen i hans ben har bevarat sin saft.

Fejőedényei tejjel vannak tele, csontjainak velője nedvességtől árad.

 Den andre måste dö med bedrövad själ,  och aldrig fick han njuta av någon lycka.

Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval.

 Tillsammans ligga de så i stoftet,  och förruttnelsens maskar övertäcka dem.

Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket.

 Se, jag känner väl edra tankar  och de funder med vilka I viljen nedslå mig.

Ímé, jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, a melyekkel méltatlankodtok ellenem;

 I spörjen ju: »Vad har blivit av de höga herrarnas hus,  av hyddorna när de ogudaktiga bodde?»

Mert ezt mondjátok: Hol van ama főembernek háza, hol van a gonoszok lakozásának sátora?

 Haven I då ej frågat dem som vida foro,  och akten I ej på deras vittnesbörd:

Avagy nem kérdeztétek-é meg azokat, a kik *sokat* utaznak és jeleiket nem ismeritek-é?

 att den onde bliver sparad på ofärdens dag  och bärgad undan på vredens dag?

Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul.

 Vem vågar ens förehålla en sådan hans väg?  Vem vedergäller honom, vad han än må göra?

Kicsoda veti szemére az ő útját, és a mit cselekedett, kicsoda fizet meg néki azért?

 Och när han har blivit bortförd till graven,  så vakar man sedan där vid kullen.

Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.

 Ljuvligt får han vilja under dalens torvor.  I hans spår drager hela världen fram;  före honom har och otaliga gått.

Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok *mentek el* előtte.

 Huru kunnen I då bjuda mig så fåfänglig tröst?  Av edra svar står allenast trolösheten kvar.

Hogyan vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Feleselésetek igazságtalanság marad.