Job 30

 Och nu le de åt mig,  människor som äro yngre till åren än jag,  män vilkas fäder jag aktade ringa,  ja, ej ens hade velat sätta bland mina vallhundar.

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

 Vad skulle de också kunna gagna mig med sin hjälp,  dessa människor som sakna all manlig kraft?

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

 Utmärglade äro de ju av brist och svält;  de gnaga sin föda av torra öknen,  som redan i förväg är öde och ödslig.

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

 Saltörter plocka de där bland snåren,  och ginströtter är vad de hava till mat.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

 Ur människors samkväm drives de ut,  man ropar efter dem såsom efter tjuvar.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

 I gruvliga klyftor måste de bo,  i hålor under jorden och i bergens skrevor.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

 Bland snåren häva de upp sitt tjut,  under nässlor ligga de skockade,

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

 en avföda av dårar och ärelöst folk,  utjagade ur landet med hugg och slag.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

 Och för sådana har jag nu blivit en visa,  de hava mig till ämne för sitt tal;

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

 med avsky hålla de sig fjärran ifrån mig,  de hava ej försyn för att spotta åt mig.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

 Nej, mig till plåga, lossa de alla band,  alla tyglar kasta de av inför mig.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

 Invid min högra sida upphäver sig ynglet;  mina fötter vilja de stöta undan.  De göra sig vägar som skola leda till min ofärd.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

 Stigen framför mig hava de rivit upp.  De göra sitt bästa till att fördärva mig,  de som dock själva äro hjälplösa.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

 Såsom genom en bred rämna bryta de in;  de vältra sig fram under murarnas brak.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

 Förskräckelser välvas ned över mig.  Såsom en storm bortrycka de min ära,  och såsom ett moln har min välfärd farit bort.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

 Och nu utgjuter sig min själ inom mig,  eländesdagar hålla mig fast.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

 Natten bortfräter benen i min kropp,  och kvalen som gnaga mig veta ej av vila.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

 Genom övermäktig kraft har mitt kroppshölje blivit vanställt,  såsom en livklädnad hänger det omkring mig.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

 I orenlighet har jag blivit nedstjälpt,  och själv är jag nu lik stoft och aska.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

 Jag ropar till dig, men du svarar mig icke;  jag står här, men de bespejar mig allenast.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

 Du förvandlas för mig till en grym fiende,  med din starka hand ansätter du mig.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

 Du lyfter upp mig i stormvinden och för mig hän,  och i bruset låter du mig försmälta av ångest.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

 Ja, jag förstår att du vill föra mig till döden,  till den boning dit allt levande församlas.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

 Men skulle man vid sitt fall ej få sträcka ut handen,  ej ropa efter hjälp, när ofärd har kommit?

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

 Grät jag ej själv över den som hade hårda dagar,  och ömkade sig min själ ej över den fattige?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

 Se, jag väntade mig lycka, men olycka kom;  jag hoppades på ljus, men mörker kom.

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

 Därför sjuder mitt innersta och får ingen ro,  eländesdagar hava ju mött mig.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

 Med mörknad hud går jag, fastän ej bränd av solen;  mitt i församlingen står jag upp och skriar.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

 En broder har jag blivit till schakalerna,  och en frände är jag vorden till strutsarna.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

 Min hud har svartnat och lossnat från mitt kött,  benen i min kropp äro förbrända av hetta.

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

 I sorgelåt är mitt harpospel förbytt,  mina pipors klang i högljudd gråt.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.