Job 13

Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

“İşte, gözlerim her şeyi gördü, Kulağım duydu, anladı.

A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

Sizin bildiğinizi ben de biliyorum, Sizden aşağı kalmam.

Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

Ama ben Her Şeye Gücü Yeten’le konuşmak, Davamı Tanrı’yla tartışmak istiyorum.

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

Sizlerse yalan düzüyorsunuz, Hepiniz değersiz hekimlersiniz.

Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

Keşke büsbütün sussanız! Sizin için bilgelik olurdu bu.

Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

Şimdi davamı dinleyin, Yakınmama kulak verin.

Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

Tanrı adına haksızlık mı edeceksiniz? O’nun adına yalan mı söyleyeceksiniz?

Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

O’nun tarafını mı tutacaksınız? Tanrı’nın davasını mı savunacaksınız?

Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

Sizi sorguya çekerse, iyi mi olur? İnsanları aldattığınız gibi O’nu da mı aldatacaksınız?

Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

Gizlice O’nun tarafını tutarsanız, Kuşkusuz sizi azarlar.

Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

O’nun görkemi sizi yıldırmaz mı? Dehşeti üzerinize düşmez mi?

A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

Anlattıklarınız kül kadar değersizdir, Savunduklarınızsa çamurdan farksız.

Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

“Susun, bırakın ben konuşayım, Başıma ne gelirse gelsin.

Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

Hayatım tehlikeye girecekse girsin, Canım zora düşecekse düşsün.

Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

Beni öldürecek, umudum kalmadı, Hiç olmazsa yürüdüğüm yolun doğruluğunu yüzüne karşı savunayım.

Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

Aslında bu benim kurtuluşum olacak, Çünkü tanrısız bir adam O’nun karşısına çıkamaz.

Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

Sözlerimi iyi dinleyin, Kulaklarınızdan çıkmasın söyleyeceklerim.

Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

İşte davamı hazırladım, Haklı çıkacağımı biliyorum.

Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

Kim suçlayacak beni? Biri varsa susar, son soluğumu veririm.

Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

“Yalnız şu iki şeyi lütfet, Tanrım, O zaman kendimi senden gizlemeyeceğim:

Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

Elini üstümden çek Ve dehşetinle beni yıldırma.

Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Sonra beni çağır, yanıtlayayım, Ya da bırak ben konuşayım, sen yanıtla.

Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

Suçlarım, günahlarım ne kadar? Bana suçumu, günahımı göster.

Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

Niçin yüzünü gizliyorsun, Beni düşman gibi görüyorsun?

A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

Rüzgarın sürüklediği yaprağa dönmüşüm, Beni mi korkutacaksın? Kuru samanı mı kovalayacaksın?

Hogy ily *sok* keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

Çünkü hakkımda acı şeyler yazıyor, Gençliğimde işlediğim günahları bana miras veriyorsun.

Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

Ayaklarımı tomruğa vuruyor, Yollarımı gözetliyor, İzimi sürüyorsun.

Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.

“Oysa insan telef olmuş, çürük bir şey, Güve yemiş giysi gibidir.