Job 30

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Men nu ler de av mig, de som er yngre av år enn jeg, hvis fedre jeg aktet så ringe at jeg ikke vilde sette dem blandt mine fehunder.

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Hvad hjelp kunde jeg også ha av dem, de som har mistet all manndomskraft?

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

De er uttæret av nød og sult; de gnager på den tørre mo, som allerede igår var ørk og øde;

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

de plukker melde innunder buskene, og gyvelbuskens røtter er deres brød.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Fra menneskenes samfund jages de ut; folk roper efter dem som efter tyver.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

I fryktelige kløfter må de bo, i huler i jord og berg.

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Mellem buskene skriker de, i neslekratt samler de sig,

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

barn av dårer og æreløse folk, pisket ut av landet.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

Og nu er jeg blitt til en spottesang og et ordsprog for dem.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

De avskyr mig, holder sig langt borte fra mig, og mitt ansikt sparer de ikke for spytt;

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

for de har løst sine tøiler og ydmyket mig, og bislet har de kastet av for mine øine.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Ved min høire side reiser deres yngel sig; mine føtter støter de bort og legger sine ulykkesveier mot mig.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

De bryter op min sti, de gjør hvad de kan for å ødelegge mig, de som selv ingen hjelper har.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

Som gjennem en vid revne kommer de; gjennem nedstyrtende murer velter de sig frem.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Redsler har vendt sig mot mig, som stormen forfølger de min ære, og som en sky er min velferd faret bort.

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Og nu utøser min sjel sig i mig; trengsels dager holder mig fast.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Natten gjennemborer mine ben, så de faller av, og min verk og pine hviler ikke.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Ved Guds store kraft er det blitt slik med mig at min klædning ikke er til å kjenne igjen; den henger tett omkring mig som kraven på min underkjortel.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Han har kastet mig ut i skarnet, så jeg er blitt lik støv og aske.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

Jeg skriker til dig, men du svarer mig ikke; jeg står der, og du bare ser på mig.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Du er blitt grusom mot mig, med din sterke hånd forfølger du mig.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Du løfter mig op i stormen, du lar mig fare avsted, og du lar mig forgå i dens brak;

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

for jeg vet at du fører mig til døden, til den bolig hvor alt levende samles.

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Dog, rekker ikke mennesket ut sin hånd når alt synker i grus? Skriker han ikke om hjelp når han er kommet i ulykke?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Gråt jeg ikke selv over den som hadde hårde dager? Sørget ikke min sjel over den fattige?

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

For jeg ventet godt, men det kom ondt; jeg håpet på lys, men det kom mørke.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Mine innvoller koker og er ikke stille; trengsels dager er kommet over mig.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

Sort går jeg omkring, men ikke av solens hete; midt iblandt folk reiser jeg mig og roper om hjelp.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Jeg er blitt en bror av sjakaler og en stallbror av strutser.

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

Min hud er sort og faller av mig, og mine ben er brent av hete.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.

Og min citar er blitt til sorg, og min fløite til gråt og klage.