Job 31

Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.

En pakt hadde jeg gjort med mine øine, at jeg ikke skulde se på en jomfru.

És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?

Hvad lodd vilde jeg ellers få av Gud i himmelen, eller hvad arv av den Allmektige i det høie?

Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?

Rammer ikke fordervelse den urettferdige, og ulykke dem som gjør det onde?

Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?

Ser ikke han mine veier, og teller han ikke alle mine skritt?

Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:

Dersom jeg har faret frem med falskhet, og min fot har hastet til svik

Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!

- la Gud veie mig på rettferds vektskål, og han skal se at jeg er uten skyld -

Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:

dersom mine skritt har bøid av fra veien, og mitt hjerte har fulgt mine øine, og dersom der er nogen flekk på mine hender,

Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!

gid da en annen må ete det jeg har sådd, og gid det jeg har plantet, må rykkes op med rot!

Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:

Dersom mitt hjerte har latt sig dåre for en kvinnes skyld, og jeg har luret ved min næstes dør,

Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.

gid da min hustru må male korn for en annen, og andre menn bøie sig over henne!

Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.

For slikt er en skjenselsdåd, det er en misgjerning, hjemfalt til dom;

Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.

det er en ild som fortærer like til avgrunnen; alt mitt gods skulde den gjøre ende på.

Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:

Har jeg krenket min træls og min trælkvinnes rett, når de hadde nogen trette med mig?

Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?

Hvad skulde jeg da gjøre om Gud stod op, og hvad skulde jeg svare ham om han gransket saken?

Nem az teremtette-é őt is, a ki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?

Har ikke han som skapte mig i mors liv, skapt også dem, og har ikke en og den samme dannet oss i mors liv?

Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;

Har jeg nektet fattigfolk det de ønsket, og latt enkens øine tæres bort?

És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;

Har jeg ett mitt brød alene, så den farløse ikke fikk ete av det?

Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!

Nei, fra min ungdom av vokste han op hos mig som hos en far, og fra min mors liv av førte jeg henne ved hånden.

Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;

Har jeg kunnet se en ulykkelig uten klær eller en fattig uten et plagg å ha på sig?

Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;

Måtte ikke hans lender velsigne mig, fordi han fikk varme sig med ull av mine får?

Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;

Har jeg løftet min hånd mot den farløse, fordi jeg var viss på å få medhold i retten?

A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!

Gid da min skulder må falle fra sitt ledd, og min arm bli brutt løs fra sin skål!

Hiszen *úgy* rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!

For Guds straff fylte mig med redsel, og mot hans velde maktet jeg intet.

Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!

Har jeg satt mitt håp til gullet og sagt til gullklumpen: Du er min tillit?

Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;

Har jeg gledet mig fordi min rikdom blev stor, og fordi min hånd vant mig meget gods?

Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,

Når jeg så sollyset, hvorledes det strålte, og månen, hvor herlig den skred frem,

És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:

blev da mitt hjerte dåret i lønndom, så jeg sendte dem håndkyss?

Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!

Nei, også det vilde være en misgjerning, hjemfalt til dom; for da hadde jeg fornektet Gud i det høie.

Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;

Har jeg gledet mig ved min fiendes uferd og jublet når ulykken rammet ham?

(De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)

Nei, jeg tillot ikke min munn å synde ved å forbanne ham og ønske ham døden.

Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, a ki az ő húsával jól nem lakott?

Må ikke mine husfolk vidne at enhver fikk mette sig ved mitt bord?

(A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)

Aldri måtte en fremmed ligge utenfor mitt hus om natten; jeg åpnet mine dører for den veifarende.

Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:

Har jeg, som mennesker pleier, skjult mine synder og dulgt min misgjerning i min barm,

Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék *és* az ajtón sem lépnék ki!

fordi jeg fryktet den store mengde og var redd for de fornemme slekters forakt, så jeg tidde stille og ikke gikk ut av min dør?

Oh, bárcsak volna valaki, a ki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.

Å, om jeg hadde nogen som vilde høre på mig! Se, her er min underskrift, la den Allmektige svare mig! Å, om jeg hadde det skrift min motpart har satt op!

Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!

Sannelig, jeg skulde ta det på min skulder, jeg skulde feste det til mitt hode som en krone;

Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!

jeg skulde gjøre ham regnskap for alle mine skritt, som en fyrste skulde jeg møte ham.

Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;

Dersom min aker skriker over mig, og alle dens furer gråter,

Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:

dersom jeg har fortæret dens grøde uten betaling og utslukket dens eiers liv,

Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.

gid det da må vokse torner på min aker istedenfor hvete og ugress istedenfor bygg! Her ender Jobs ord.