Job 19

Felele pedig Jób, és monda:

Da tok Job til orde og sa:

Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?

Hvor lenge vil I bedrøve min sjel og knuse mig med ord?

Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?

Det er nu tiende gang I håner mig og ikke skammer eder ved å krenke mig.

Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.

Har jeg virkelig faret vill, da blir min villfarelse min egen sak.

Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?

Vil I virkelig ophøie eder over mig og vise mig at min vanære har rammet mig med rette?

Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.

Så vit da at Gud har gjort mig urett og satt sitt garn omkring mig!

Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.

Se, jeg roper: Vold! - men jeg får intet svar; jeg skriker om hjelp, men det er ingen rett å få.

Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.

Min vei har han stengt, så jeg ikke kommer frem, og over mine stier legger han mørke.

Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.

Min ære har han avklædd mig og tatt bort kronen fra mitt hode.

Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.

Han bryter mig ned på alle kanter, så jeg går til grunne, og han rykker op mitt håp som et tre.

Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.

Han lar sin vrede brenne mot mig og akter mig som sin fiende.

Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.

Hans hærflokker kommer alle sammen og rydder sig vei mot mig, og de leirer sig rundt om mitt telt.

Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.

Mine brødre har han drevet langt bort fra mig, og mine kjenninger er blitt aldeles fremmede for mig.

Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.

Mine nærmeste holder sig borte, og mine kjente har glemt mig.

Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.

Mine husfolk og mine tjenestepiker akter mig for en fremmed; jeg er en utlending i deres øine.

Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.

Kaller jeg på min tjener, så svarer han ikke; med egen munn må jeg bønnfalle ham.

Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.

Min ånde er motbydelig for min hustru, og min vonde lukt for min mors sønner.

Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.

Endog barn forakter mig; vil jeg reise mig, så taler de mot mig.

Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.

Alle mine nærmeste venner avskyr mig, og de jeg elsket, har vendt sig mot mig.

Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.

Mine ben trenger ut gjennem min hud og mitt kjøtt, og bare tannhinnen er ennu urørt på mig.

Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!

Forbarm eder, forbarm eder over mig, I mine venner! For Guds hånd har rørt ved mig.

Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?

Hvorfor forfølger I mig likesom Gud og blir ikke mette av mitt kjøtt?

Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!

Men gid mine ord måtte bli opskrevet! Gid de måtte bli optegnet i en bok,

Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!

ja, med jerngriffel og bly for evig bli hugget inn i sten!

Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

Men jeg - jeg vet min gjenløser lever, og som den siste skal han stå frem på støvet.

És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.

Og efterat denne min hud er blitt ødelagt, skal jeg ut fra mitt kjød skue Gud,

A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;

han som jeg skal skue, mig til gode, han som mine øine skal se og ikke nogen fremmed - mine nyrer tæres bort i mitt liv.

Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! *látva,* hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.

Når I sier: Hvor vi skal forfølge ham! - I har jo funnet skylden hos mig -

Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!

så frykt for sverdet! For vrede er en synd som er hjemfalt til sverd. Dette sier jeg forat I skal tenke på at det kommer en dom.