Job 28

Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.

Gümüş maden ocağından elde edilir, Altını arıtmak için de bir yer vardır.

A vasat a földből hozzák elő, a követ pedig érczczé olvasztják.

Demir topraktan çıkarılır, Bakırsa taştan.

Határt vet *az ember* a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.

İnsan karanlığa son verir, Koyu karanlığın, ölüm gölgesinin taşlarını Son sınırına kadar araştırır.

Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze.

Maden kuyusunu insanların oturduğu yerden uzakta açar, İnsan ayağının unuttuğu yerlerde, Herkesten uzak iplere sarılıp sallanır.

Van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által;

Ekmek topraktan çıkar, Toprağın altı ise yanmış, altüst olmuştur.

Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.

Kayalarından laciverttaşı çıkar, Yüzeyi altın tozunu andırır.

Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.

Yırtıcı kuş yolu bilmez, Doğanın gözü onu görmemiştir.

Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.

Güçlü hayvanlar oraya ayak basmamış, Aslan oradan geçmemiştir.

Ráveti kezét *az ember* a kovakőre, a hegyeket tövükből kiforgatja.

Madenci elini çakmak taşına uzatır, Dağları kökünden altüst eder.

A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.

Kayaların içinden tüneller açar, Gözleri değerli ne varsa görür.

Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.

Irmakların kaynağını tıkar, Gizli olanı ışığa çıkarır.

De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?

Ama bilgelik nerede bulunur? Aklın yeri neresi?

Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található.

İnsan onun değerini bilmez, Yaşayanlar diyarında ona rastlanmaz.

A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.

Engin, “Bende değil” der, Deniz, “Yanımda değil.”

Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető.

Onun bedeli saf altınla ödenmez, Değeri gümüşle ölçülmez.

Nem mérhető össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.

Ona Ofir altınıyla, değerli oniksle, Laciverttaşıyla değer biçilmez.

Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhető.

Ne altın ne cam onunla karşılaştırılabilir, Saf altın kaplara değişilmez.

Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.

Yanında mercanla billurun sözü edilmez, Bilgeliğin değeri mücevherden üstündür.

Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhető össze.

Kûş topazı onunla denk sayılmaz, Saf altınla ona değer biçilmez.

A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek?

Öyleyse bilgelik nereden geliyor? Aklın yeri neresi?

Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van.

O bütün canlıların gözünden uzaktır, Gökte uçan kuşlardan bile saklıdır.

A pokol és halál azt mondják: *Csak* hírét hallottuk füleinkkel!

Yıkım’la Ölüm: “Kulaklarımız ancak fısıltısını duydu” der.

Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét.

Onun yolunu Tanrı anlar, Yerini bilen O’dur.

Mert ő ellát a föld határira, ő lát mindent az ég alatt.

Çünkü O yeryüzünün uçlarına kadar bakar, Göklerin altındaki her şeyi görür.

Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;

Rüzgara güç verdiği, Suları ölçtüğü,

Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak útat:

Yağmura kural koyduğu, Yıldırıma yol açtığı zaman,

Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.

Bilgeliği görüp değerini biçti, Onu onaylayıp araştırdı.

Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.

[] İnsana, “İşte Rab korkusu, bilgelik budur” dedi, “Kötülükten kaçınmak akıllılıktır.”