Job 13

Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.

Se, mit Øje har skuet alt dette, mit Øre har hørt og mærket sig det;

A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.

hvad I ved, ved også jeg, jeg falder ikke igennem for jer.

Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.

Men til den Almægtige vil jeg tale, med Gud er jeg sindet at gå i Rette,

Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.

mens I smører på med Løgn; usle Læger er I til Hobe.

Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.

Om I dog vilde tie stille, så kunde I regnes for vise!

Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.

Hør dog mit Klagemål, mærk mine Læbers Anklage!

Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?

Forsvarer I Gud med Uret, forsvarer I ham med Svig?

Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?

Vil I tage Parti for ham, vil I træde i Skranken for Gud?

Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?

Går det godt, når han ransager eder, kan I narre ham, som man narrer et Menneske?

Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.

Revse jer vil han alvorligt, om I lader som intet og dog er partiske.

Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?

Vil ikke hans Højhed skræmme jer og hans Rædsel falde på eder?

A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.

Eders Tankesprog bliver til Askesprog, som Skjolde af Ler eders Skjolde.

Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.

Ti stille, at jeg kan tale, så overgå mig, hvad der vil!

Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?

Jeg vil bære mit Kød i Tænderne og tage mit Liv i min Hånd;

Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!

se, han slår mig ihjel, jeg har intet Håb, dog lægger jeg for ham min Færd.

Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.

Det er i sig selv en Sejr for mig, thi en vanhellig vover sig ikke til ham!

Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.

Hør nu ret på mit Ord, lad mig tale for eders Ører!

Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.

Se, til Rettergang er jeg rede, jeg ved, at Retten er min!

Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.

Hvem kan vel trætte med mig? Da skulde jeg tie og opgive Ånden!

Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.

Kun for to Ting skåne du mig, så kryber jeg ikke i Skjul for dig:

Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.

Din Hånd må du tage fra mig, din Rædsel skræmme mig ikke!

Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.

Så stævn mig, og jeg skal svare, eller jeg vil tale, og du skal svare!

Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!

Hvor stor er min Skyld og Synd? Lad mig vide min Brøde og Synd!

Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?

Hvi skjuler du dog dit Åsyn og regner mig for din Fjende?

A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?

Vil du skræmme et henvejret Blad, forfølge et vissent Strå,

Hogy ily *sok* keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!

at du skriver mig så bitter en Dom og lader mig arve min Ungdoms Skyld,

Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?

lægger mine Fødder i Blokken, vogter på alle mine Veje. indkredser mine Fødders Trin!

Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.

Og så er han dog som smuldrende Trøske, som Klæder, der ædes op af Møl,