Job 30

Nu derimod ler de ad mig, Folk, der er yngre end jeg, hvis Fædre jeg fandt for ringe at sætte iblandt mine Hyrdehunde.

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Og hvad skulde jeg med deres Hænders Kraft? Deres Ungdomskraft har de mistet,

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

tørrede hen af Trang og Sult. De afgnaver Ørk og Ødemark

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

og plukker Melde ved Krattet, Gyvelrødder er deres Brød.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Fra Samfundet drives de bort, som ad Tyve råbes der efter dem.

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

De bor i Kløfter, fulde af Rædsler, i Jordens og Klippernes Huler.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

De brøler imellem Buske, i Tornekrat kommer de sammen,

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

en dum og navnløs Æt, de joges med Hug af Lande.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Men nu er jeg Hånsang for dem, jeg er dem et Samtaleemne;

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

de afskyr mig, holder sig fra mig, nægter sig ikke af spytte ad mig.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Thi han løste min Buestreng, ydmyged mig, og foran mig kasted de Tøjlerne af.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Til højre rejser sig Ynglen, Fødderne slår de fra mig, bygger sig Ulykkesveje imod mig

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

min Sti har de opbrudt, de hjælper med til mit Fald, og ingen hindrer dem i det;

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

de kommer som gennem et gabende Murbrud, vælter sig frem under Ruiner,

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

Rædsler har vendt sig imod mig; min Værdighed joges bort som af Storm, min Lykke svandt som en Sky.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

Min Sjæl opløser sig i mig; Elendigheds Dage har ramt mig:

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Natten borer i mine Knogler, aldrig blunder de nagende Smerter.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Med vældig Kraft vanskabes mit Kød, det hænger om mig, som var det min Kjortel.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Han kasted mig ud i Dynd, jeg er blevet som Støv og Aske.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Jeg skriger til dig, du svarer mig ikke, du står der og ænser mig ikke;

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

grum er du blevet imod mig, forfølger mig med din vældige Hånd.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Du løfter og vejrer mig hen i Stormen, og dens Brusen gennemryster mig;

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

thi jeg ved, du fører mig hjem til Døden, til det Hus, hvor alt levende samles.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Dog, mon den druknende ej rækker Hånden ud og råber om Hjælp, når han går under?

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Mon ikke jeg græder over den, som havde det hårdt, sørgede ikke min Sjæl for den fattiges Skyld?

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Jeg biede på Lykke, men Ulykke kom, jeg håbed på Lys, men Mørke kom;

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

ustandseligt koger det i mig, Elendigheds Dage traf mig;

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

trøstesløs går jeg i Sorg, i Forsamlingen rejser jeg mig og råber;

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

Sjakalernes Broder blev jeg, Strudsenes Fælle.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Min Hud er sort, falder af, mine Knogler brænder af Hede;

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

min Citer er blevet til Sorg, min Fløjte til hulkende Gråd!

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.