Job 30

Nyní pak posmívají se mi mladší mne, jejichž bych otců nechtěl byl postaviti se psy stáda svého.

Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.

Ač síla rukou jejich k čemu by mi byla? Zmařena jest při nich starost jejich.

Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!

Nebo chudobou a hladem znuzeni, utíkali na planá, tmavá, soukromná a pustá místa.

Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.

Kteříž trhali zeliny po chrastinách, ano i koření, a jalovec za pokrm byl jim.

A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.

Z prostřed lidí vyháníni byli; povolávali za nimi, jako za zlodějem,

Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.

Tak že musili bydliti v výmolích potoků, v děrách země a skálí.

Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.

V chrastinách řvali, pod trní se shromažďovali,

A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.

Lidé nejnešlechetnější, nýbrž lidé bez poctivosti, menší váhy i než ta země.

Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.

Nyní, pravím, jsem jejich písničkou, jsa jim učiněn za přísloví.

És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!

V ošklivosti mne mají, vzdalují se mne, a na tvář mou nestydí se plvati.

Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.

Nebo Bůh mou vážnost odjal, a ssoužil mne; pročež uzdu před přítomností mou svrhli.

Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.

Po pravici mládež povstává, nohy mi podrážejí, tak že šlapáním protřeli ke mně stezky nešlechetnosti své.

Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.

Mou pak stezku zkazili, k bídě mé přidali, ač jim to nic nepomůže.

Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.

Jako širokou mezerou vskakují, a k vyplénění mému valí se.

Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek *ide.*

Obrátily se na mne hrůzy, stihají jako vítr ochotnost mou, nebo jako oblak pomíjí zdraví mé.

Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.

A již ve mně rozlila se duše má, pochytili mne dnové trápení mého,

Mostan azért enmagamért ontja ki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.

Kteréž v noci vrtá kosti mé ve mně; pročež ani nervové moji neodpočívají.

Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.

Oděv můj mění se pro násilnou moc bolesti, kteráž mne tak jako obojek sukně mé svírá.

A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.

Uvrhl mne do bláta, tak že jsem již podobný prachu a popelu.

A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.

Volám k tobě, ó Bože, a neslyšíš mne; postavuji se, ale nehledíš na mne.

Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és *csak* nézel reám!

Obrátils mi se v ukrutného nepřítele, silou ruky své mi odporuješ.

Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.

Vznášíš mne u vítr, sázíš mne na něj, a k rozplynutí mi přivodíš zdravý soud.

Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.

Nebo vím, že mne k smrti odkážeš, a do domu, do něhož se shromažďuje všeliký živý.

Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;

Jistě žeť nevztáhne Bůh do hrobu ruky, by pak, když je stírá, i volali.

De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?

Zdaliž jsem neplakal nad tím, kdož okoušel zlých dnů? Duše má kormoutila se nad nuzným.

Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?

Když jsem dobrého čekal, přišlo mi zlé; nadál jsem se světla, ale přišla mrákota.

Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.

Vnitřností mé zevřely, tak že se ještě neupokojily; předstihli mne dnové trápení.

Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.

Chodím osmahlý, ne od slunce, povstávaje, i mezi mnohými křičím.

Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben *és* kiáltozom.

Bratrem učiněn jsem draků, a tovaryšem mladých pstrosů.

Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.

Kůže má zčernala na mně, a kosti mé vyprahly od horkosti.

Bőröm feketül*ten hámlik le* rólam, és csontom elég a hőség miatt.

A protož v kvílení obrátila se harfa má, a píšťalka má v hlas plačících.

Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.