Job 4

Därefter tog Elifas från Teman till orda och sade:

És felele a témáni Elifáz, és monda:

 Misstycker du, om man dristar tala till dig?  Vem kan hålla tillbaka sina ord?

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

 Se, många har du visat till rätta,  och maktlösa händer har du stärkt;

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

 dina ord hava upprättat den som stapplade,  och åt vacklande knän har du givit kraft.

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

 Men nu, då det gäller dig själv, bliver du otålig,  när det är dig det drabbar, förskräckes du.

Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!

 Skulle då icke din gudsfruktan vara din tillförsikt  och dina vägars ostrafflighet ditt hopp?

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

 Tänk efter: när hände det att en oskyldig fick förgås?  och var skedde det att de redliga måste gå under?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

 Nej, så har jag sett det gå, att de som plöja fördärv  och de som utså olycka, de skörda och sådant;

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

 för Guds andedräkt förgås de  och för en fnysning av hans näsa försvinna de.

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

 Ja, lejonets skri och rytarens röst måste tystna,  och unglejonens tänder brytas ut;

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

 Det gamla lejonet förgås, ty det finner intet rov,  och lejoninnans ungar bliva förströdda.

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

 Men till mig smög sakta ett ord,  mitt öra förnam det likasom en viskning,

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

 När tankarna svävade om vid nattens syner  och sömnen föll tung på människorna,

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

 då kom en förskräckelse och bävan över mig,  med rysning fyllde den alla ben i min kropp.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

 En vindpust for fram över mitt ansikte,  därvid reste sig håren på min kropp.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

 Och något trädde inför mina ögon,  en skepnad vars form jag icke skönjde;  och jag hörde en susning och en röst:

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:

 »Kan då en människa hava rätt mot Gud  eller en man vara ren inför sin skapare?

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

 Se, ej ens på sina tjänare kan han förlita sig,  jämväl sina änglar måste han tillvita fel;

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

 huru mycket mer då dem som bo i hyddor av ler,  dem som hava sin grundval i stoftet!  De krossas sönder så lätt som mal;

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

 när morgon har bytts till afton, ligga de slagna;  innan man aktar därpå, hava de förgåtts för alltid.

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

 Ja, deras hyddas fäste ryckes bort för dem,  oförtänkt måste de dö.»

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?