Job 3

Därefter upplät Job sin mun och förbannade sin födelsedag;

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

Job tog till orda och sade:

És szóla Jób, és monda:

 Må den dag utplånas, på vilken jag föddes,  och den natt som sade: »Ett gossebarn är avlat.»

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

 Må den dagen vändas i mörker,  må Gud i höjden ej fråga efter den  och intet dagsljus lysa däröver.

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

 Mörkret och dödsskuggan börde den åter,  molnen lägre sig över den;  förskräcke den allt som kan förmörka en dag.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

 Den natten må gripas av tjockaste mörker;  ej må den få fröjda sig bland årets dagar,  intet rum må den finna inom månadernas krets.

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

 Ja, ofruktsam blive den natten,  aldrig höje sig jubel under den.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

 Må den förbannas av dem som besvärja dagar,  av dem som förmå mana upp Leviatan.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

 Må dess grynings stjärnor förmörkas,  efter ljus må den bida, utan att det kommer,  morgonrodnadens ögonbryn må den aldrig få se;

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

 eftersom den ej tillslöt dörrarna till min moders liv,  ej lät olyckan förbliva dold för mina ögon.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

 Varför fick jag ej dö strax i modersskötet,  förgås vid det jag kom ut ur min moders liv?

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

 Varför funnos knän mig till mötes,  och varför bröst, där jag fick di?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

 Hade så icke skett, låge jag nu i ro,  jag finge då sova, jag njöte då min vila,

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

 vid sidan av konungar och rådsherrar i landet,  män som byggde sig palatslika gravar,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

 ja, vid sidan av furstar som voro rika på guld  och hade sina hus uppfyllda av silver;

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

 eller vore jag icke till, lik ett nedgrävt foster,  lik ett barn som aldrig fick se ljuset.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

 Där hava ju de ogudaktiga upphört att rasa,  där få de uttröttade komma till vila;

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

 där hava alla fångar fått ro,  de höra där ingen pådrivares röst.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

 Små och stora äro där varandra lika,  trälen har där blivit fri ifrån sin herre.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

 Varför skulle den olycklige skåda ljuset?  Ja, varför gives liv åt dem som plågas så bittert,

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

 åt dem som vänta efter döden, utan att den kommer,  och spana därefter mer än efter någon skatt,

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

 åt dem som skulle glädjas -- ja, intill jubel --  och fröjda sig, allenast de funne sin grav;

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

 varför åt en man vilkens väg är höljd i mörker,  åt en man så kringstängd av Gud?

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

 Suckan har ju blivit mitt dagliga bröd,  och såsom vatten strömma mina klagorop.

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

 ty det som ingav mig förskräckelse, det drabbar mig nu,  och vad jag fruktade för, det kommer över mig.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

 Jag får ingen rast, ingen ro, ingen vila;  ångest kommer över mig.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.