Job 3

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

[] Sonunda Eyüp ağzını açtı ve doğduğu güne lanet edip şöyle dedi:

És szóla Jób, és monda:

[] Sonunda Eyüp ağzını açtı ve doğduğu güne lanet edip şöyle dedi:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

“Doğduğum gün yok olsun, ‘Bir oğul doğdu’ denen gece yok olsun!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Karanlığa bürünsün o gün, Yüce Tanrı onunla ilgilenmesin, Üzerine ışık doğmasın.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Karanlık ve ölüm gölgesi sahip çıksın o güne, Bulut çöksün üzerine; Işığını karanlık söndürsün.

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Zifiri karanlık yutsun o geceyi, Yılın günleri arasında sayılmasın, Aylardan hiçbirine girmesin.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Kısır olsun o gece, Sevinç sesi duyulmasın içinde.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Günleri lanetleyenler, Livyatan’ı uyandırmaya hazır olanlar, O günü lanetlesin.

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Akşamının yıldızları kararsın, Boş yere aydınlığı beklesin, Tan atışını görmesin.

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

Çünkü sıkıntı yüzü görmemem için Anamın rahminin kapılarını üstüme kapamadı.

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

“Neden doğarken ölmedim, Rahimden çıkarken son soluğumu vermedim?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Neden beni dizler, Emeyim diye memeler karşıladı?

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

Çünkü şimdi huzur içinde yatmış, Uyuyup dinlenmiş olurdum;

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

Yaptırdıkları kentler şimdi viran olan Dünya kralları ve danışmanlarıyla birlikte,

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

Evlerini gümüşle dolduran Altın sahibi önderlerle birlikte.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Neden düşük bir çocuk gibi, Gün yüzü görmemiş yavrular gibi toprağa gömülmedim?

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Orada kötüler kargaşayı bırakır, Yorgunlar rahat eder.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Tutsaklar huzur içinde yaşar, Angaryacının sesini duymazlar.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

Küçük de büyük de oradadır, Köle efendisinden özgürdür.

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

“Niçin sıkıntı çekenlere ışık, Acı içindekilere yaşam verilir?

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

[] Oysa onlar gelmeyen ölümü özler, Onu define arar gibi ararlar;

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

Mezara kavuşunca Neşeden coşar, sevinç bulurlar.

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

Neden yaşam verilir nereye gideceğini bilmeyen insana, Çevresini Tanrı’nın çitle çevirdiği kişiye?

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Çünkü iniltim ekmekten önce geliyor, Su gibi dökülmekte feryadım.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Korktuğum, Çekindiğim başıma geldi.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

Huzur yok, sükûnet yok, rahat yok, Yalnız kargaşa var.”