Job 4

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Därefter tog Elifas från Teman till orda och sade:

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

 Misstycker du, om man dristar tala till dig?  Vem kan hålla tillbaka sina ord?

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

 Se, många har du visat till rätta,  och maktlösa händer har du stärkt;

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

 dina ord hava upprättat den som stapplade,  och åt vacklande knän har du givit kraft.

Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!

 Men nu, då det gäller dig själv, bliver du otålig,  när det är dig det drabbar, förskräckes du.

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

 Skulle då icke din gudsfruktan vara din tillförsikt  och dina vägars ostrafflighet ditt hopp?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

 Tänk efter: när hände det att en oskyldig fick förgås?  och var skedde det att de redliga måste gå under?

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

 Nej, så har jag sett det gå, att de som plöja fördärv  och de som utså olycka, de skörda och sådant;

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

 för Guds andedräkt förgås de  och för en fnysning av hans näsa försvinna de.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

 Ja, lejonets skri och rytarens röst måste tystna,  och unglejonens tänder brytas ut;

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

 Det gamla lejonet förgås, ty det finner intet rov,  och lejoninnans ungar bliva förströdda.

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

 Men till mig smög sakta ett ord,  mitt öra förnam det likasom en viskning,

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

 När tankarna svävade om vid nattens syner  och sömnen föll tung på människorna,

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

 då kom en förskräckelse och bävan över mig,  med rysning fyllde den alla ben i min kropp.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

 En vindpust for fram över mitt ansikte,  därvid reste sig håren på min kropp.

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:

 Och något trädde inför mina ögon,  en skepnad vars form jag icke skönjde;  och jag hörde en susning och en röst:

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

 »Kan då en människa hava rätt mot Gud  eller en man vara ren inför sin skapare?

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

 Se, ej ens på sina tjänare kan han förlita sig,  jämväl sina änglar måste han tillvita fel;

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

 huru mycket mer då dem som bo i hyddor av ler,  dem som hava sin grundval i stoftet!  De krossas sönder så lätt som mal;

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

 när morgon har bytts till afton, ligga de slagna;  innan man aktar därpå, hava de förgåtts för alltid.

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?

 Ja, deras hyddas fäste ryckes bort för dem,  oförtänkt måste de dö.»