Job 3

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

Därefter upplät Job sin mun och förbannade sin födelsedag;

És szóla Jób, és monda:

Job tog till orda och sade:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

 Må den dag utplånas, på vilken jag föddes,  och den natt som sade: »Ett gossebarn är avlat.»

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

 Må den dagen vändas i mörker,  må Gud i höjden ej fråga efter den  och intet dagsljus lysa däröver.

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

 Mörkret och dödsskuggan börde den åter,  molnen lägre sig över den;  förskräcke den allt som kan förmörka en dag.

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

 Den natten må gripas av tjockaste mörker;  ej må den få fröjda sig bland årets dagar,  intet rum må den finna inom månadernas krets.

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

 Ja, ofruktsam blive den natten,  aldrig höje sig jubel under den.

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

 Må den förbannas av dem som besvärja dagar,  av dem som förmå mana upp Leviatan.

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

 Må dess grynings stjärnor förmörkas,  efter ljus må den bida, utan att det kommer,  morgonrodnadens ögonbryn må den aldrig få se;

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

 eftersom den ej tillslöt dörrarna till min moders liv,  ej lät olyckan förbliva dold för mina ögon.

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

 Varför fick jag ej dö strax i modersskötet,  förgås vid det jag kom ut ur min moders liv?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

 Varför funnos knän mig till mötes,  och varför bröst, där jag fick di?

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

 Hade så icke skett, låge jag nu i ro,  jag finge då sova, jag njöte då min vila,

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

 vid sidan av konungar och rådsherrar i landet,  män som byggde sig palatslika gravar,

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

 ja, vid sidan av furstar som voro rika på guld  och hade sina hus uppfyllda av silver;

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

 eller vore jag icke till, lik ett nedgrävt foster,  lik ett barn som aldrig fick se ljuset.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

 Där hava ju de ogudaktiga upphört att rasa,  där få de uttröttade komma till vila;

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

 där hava alla fångar fått ro,  de höra där ingen pådrivares röst.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

 Små och stora äro där varandra lika,  trälen har där blivit fri ifrån sin herre.

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

 Varför skulle den olycklige skåda ljuset?  Ja, varför gives liv åt dem som plågas så bittert,

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

 åt dem som vänta efter döden, utan att den kommer,  och spana därefter mer än efter någon skatt,

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

 åt dem som skulle glädjas -- ja, intill jubel --  och fröjda sig, allenast de funne sin grav;

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

 varför åt en man vilkens väg är höljd i mörker,  åt en man så kringstängd av Gud?

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

 Suckan har ju blivit mitt dagliga bröd,  och såsom vatten strömma mina klagorop.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

 ty det som ingav mig förskräckelse, det drabbar mig nu,  och vad jag fruktade för, det kommer över mig.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

 Jag får ingen rast, ingen ro, ingen vila;  ångest kommer över mig.