Job 3

Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.

След това Йов отвори устата си и прокле деня си.

És szóla Jób, és monda:

И Йов заговори и каза:

Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.

Да погине денят, в който се родих, и нощта, в която се каза: Зачена се мъжко!

Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.

Мрак да бъде онзи ден; да не го зачита Бог отгоре и да не изгрее на него светлина!

Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; *a* felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.

Да го обладаят тъмнина и смъртна сянка, да го покрие облак, да го ужаси тъмата на деня!

Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.

Онази нощ — тъмнина да я обладава, да не се радва между дните на годината, да не влезе в числото на месеците!

Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.

Ето, безплодна да бъде онази нощ, да не влезе в нея ликуване!

Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.

Да я прокълнат онези, които кълнат деня, онези, които са изкусни да събудят Левиатан.

Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!

Да потъмнеят звездите на здрача й, да чака светлина и да я няма и да не види лъчите на зората;

Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.

защото не затвори вратата на майчината ми утроба и не скри страданието от очите ми.

Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?

Защо не умрях още от утробата и не издъхнах, щом излязох от корема?

Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!

Защо ме приеха коленете и защо — гърдите, за да суча?

Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -

Защото сега щях да лежа и да почивам, щях да спя, тогава щях покой да имам —

Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.

с царе и съветници земни, които съградиха си развалини,

Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.

или с князе, които имаха и злато, и къщите напълниха си със сребро.

Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?

Или като скрито мъртвородено не щеше да ме има, като децата, които не са видели светлина.

Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.

Там безбожните престават да вилнеят и уморените там си почиват.

A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.

Там пленените са на спокойствие и гласа на угнетителя не чуват.

Kicsiny és nagy ott *egyenlő,* és a szolga az ő urától szabad.

Там са малък и голям; и слугата е свободен от своя господар.

Mért is ad *Isten* a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?

Защо се дава светлина на страдащия и живот — на огорчените в душата,

A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.

които за смъртта копнеят, но я няма; от имане скрито повече я търсят,

A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.

и се радват до ликуване и веселят се, щом намерят гроба;

A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.

на човека, чийто път е скрит, и когото Бог е оградил, затворил?

Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.

Защото още преди хляба ми въздишката ми идва и стенанията ми като вода се леят.

Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.

Защото онова, от което се боях, ме връхлетя и онова, от което се ужасявах, ми се случи.

Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.

Нямам мир, нито почивка, нито покой, и дойде беда.