Job 4

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?