Job 17

 Min livskraft är förstörd, mina dagar slockna ut,  bland gravar får jag min lott.

Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.

 Ja, i sanning är jag omgiven av gäckeri,  och avoghet får mitt öga ständigt skåda hos dessa!

Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; *különben* ki csap velem kezet?

 Så ställ nu säkerhet och borgen för mig hos dig själv;  vilken annan vill giva mig sitt handslag?

Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.

 Dessas hjärtan har du ju tillslutit för förstånd,  därför skall du icke låta dem triumfera.

A ki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.

 Den som förråder sina vänner till plundring,  på hans barn skola ögonen försmäkta.

Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.

 Jag är satt till ett ordspråk bland folken;  en man som man spottar i ansiktet är jag.

A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.

 Därför är mitt öga skumt av grämelse,  och mina lemmar äro såsom en skugga allasammans.

Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.

 De redliga häpna över sådant,  och den oskyldige uppröres av harm mot den gudlöse.

Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.

 Men den rättfärdige håller fast vid sin väg,  och den som har rena händer bemannar sig dess mer.

Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.

 Ja, gärna mån I alla ansätta mig på nytt,  jag lär ändå bland eder ej finna någon vis.

Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.

 Mina dagar äro förlidna, sönderslitna äro mina planer,  vad som var mitt hjärtas begär.

Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.

 Men natten vill man göra till dag,  ljuset skulle vara nära, nu då mörker bryter in.

Ha reménykedem is, a sír *már* az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.

 Nej, huru jag än bidar, bliver dödsriket min boning,  i mörkret skall jag bädda mitt läger;

A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.

 till graven måste jag säga: »Du är min fader»,  till förruttnelsens maskar: »Min moder», »Min syster».

Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?

 Vad bliver då av mitt hopp,  ja, mitt hopp, vem får skåda det?

Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.

 Till dödsrikets bommar far det ned,  då jag nu själv går till vila i stoftet.