Job 4

Da tok Elifas fra Teman til orde og sa:

És felele a témáni Elifáz, és monda:

Om en prøvde å tale et ord til dig, vilde du da ta det ille op? Men hvem kan vel holde sine ord tilbake?

Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?

Du har selv vist mange til rette, og maktløse hender styrket du;

Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;

dine ord reiste den snublende op, og synkende knær gjorde du sterke.

A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;

Men nu, når det gjelder dig selv, blir du utålmodig, når det rammer dig, blir du forferdet.

Most, hogy rád jött *a sor,* zokon veszed; hogy téged ért *a baj,* elrettensz!

Er ikke din gudsfrykt din tillit, din ulastelige ferd ditt håp?

Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?

Tenk efter: Hvem omkom uskyldig, og hvor gikk rettskafne til grunne?

Emlékezzél, kérlek, ki az, a ki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?

Efter det jeg har sett, har de som pløide urett og sådde nød, også høstet det.

A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.

De omkom for Guds ånde, og for hans vredes pust blev de til intet.

Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.

Løvens brøl og dens fryktelige røst hørtes ikke lenger, og ungløvenes tenner blev knust.

Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.

Løven omkom av mangel på rov, og løvinnens unger blev adspredt.

Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.

Og til mig stjal sig et ord; det lød for mitt øre som en hvisken,

Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.

under skiftende tanker ved nattlige syner, når dyp søvn faller på menneskene.

Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.

Frykt og beven kom over mig, så alle mine ben tok til å skjelve.

Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.

Og en ånd fór forbi mitt åsyn; hårene på mitt legeme reiste sig.

Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.

Den blev stående, men jeg skjelnet ikke klart hvorledes den så ut - det var en skikkelse som stod der for mine øine; jeg hørte en stille susen og en røst:

Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és *ilyen* szót hallék:

Er et menneske rettferdig for Gud, eller en mann ren for sin skaper?

Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?

Se, på sine tjenere stoler han ikke, og hos sine engler finner han feil,

Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:

hvor meget mere da hos dem som bor i hus av ler, og som har sin grunnvoll i støvet - de som knuses lettere enn møll.

Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!

Fra morgen til aften - så er de sønderslått; uten at nogen akter på det, går de til grunne for alltid.

Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.

Blir ikke teltsnoren dradd ut hos dem? De dør, men ikke i visdom.

Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?