Job 6

Då tog Job till orda och sade:

Jób pedig felele, és monda:

 Ack att min grämelse bleve vägd  och min olycka lagd jämte den på vågen!

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

 Se, tyngre är den nu än havets sand,  därför kan jag icke styra mina ord.

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

 Ty den Allsmäktiges pilar hava träffat mig,  och min ande indricker deras gift;  ja, förskräckelser ifrån Gud ställa sig upp mot mig.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

 Icke skriar vildåsnan, när hon har friskt gräs,  icke råmar oxen, då han står vid sitt foder?

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

 Men vem vill äta den mat som ej har smak eller sälta,  och vem finner behag i slemörtens saft?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

 Så vägrar nu min själ att komma vid detta,  det är för mig en vämjelig spis.

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

 Ack att min bön bleve hörd,  och att Gud ville uppfylla mitt hopp!

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

 O att det täcktes Gud att krossa mig,  att räcka ut sin hand och avskära mitt liv!

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

 Då funnes ännu för mig någon tröst,  jag kunde då jubla, fastän plågad utan förskoning;  jag har ju ej förnekat den Heliges ord.

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

 Huru stor är då min kraft, eftersom jag alltjämt bör hoppas?  Och vad väntar mig för ände, eftersom jag skall vara tålig?

Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

 Min kraft är väl ej såsom stenens,  min kropp är väl icke av koppar?

Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

 Nej, förvisso gives ingen hjälp för mig,  var utväg har blivit mig stängd.

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

 Den förtvivlade borde ju röna barmhärtighet av sin vän,  men se, man övergiver den Allsmäktiges fruktan,

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

 Mina bröder äro trolösa, de äro såsom regnbäckar,  ja, lika bäckarnas rännilar, som snart sina ut,

Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

 som väl kunna gå mörka av vinterns flöden,  när snön har fallit och gömt sig i dem,

A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;

 men som åter försvinna, när de träffas av hettan,  och torka bort ifrån sin plats, då värmen kommer.

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

 Vägfarande där i trakten vika av till dem,  men de finna allenast ödslighet och måste förgås.

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.

 Temas vägfarande skådade dithän,  Sabas köpmanståg hoppades på dem;

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

 men de kommo på skam i sin förtröstan,  de sågo sig gäckade, när de hade hunnit ditfram.

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

 Ja, likaså ären I nu ingenting värda,  handfallna stån I av förfäran och förskräckelse.

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

 Har jag då begärt att I skolen giva mig gåvor,  taga av edert gods för att lösa mig ut,

Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

 att I skolen rädda mig undan min ovän,  köpa mig fri ur våldsverkares hand?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

 Undervisen mig, så vill jag tiga,  lären mig att förstå vari jag har farit vilse.

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

 Gott är förvisso uppriktigt tal,  men tillrättavisning av eder, vad båtar den?

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

 Haven I då i sinnet att hålla räfst med ord,  och skall den förtvivlade få tala för vinden?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

 Då kasten I väl också lott om den faderlöse,  då lären I väl köpslå om eder vän!

Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!

 Dock, må det nu täckas eder att akta på mig;  icke vill jag ljuga eder mitt i ansiktet.

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

 Vänden om!  Må sådan orätt icke ske;  ja, vänden ännu om, ty min sak är rättfärdig!

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

 Skulle väl orätt bo på min tunga,  och min mun, skulle den ej förstå vad fördärvligt är?

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?