Job 7

Is there not an appointed time to man upon earth? are not his days also like the days of an hireling?

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

As a servant earnestly desireth the shadow, and as an hireling looketh for the reward of his work:

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

So am I made to possess months of vanity, and wearisome nights are appointed to me.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

When I lie down, I say, When shall I arise, and the night be gone? and I am full of tossings to and fro unto the dawning of the day.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

My flesh is clothed with worms and clods of dust; my skin is broken, and become loathsome.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

My days are swifter than a weaver's shuttle, and are spent without hope.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

O remember that my life is wind: mine eye shall no more see good.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

The eye of him that hath seen me shall see me no more: thine eyes are upon me, and I am not.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

As the cloud is consumed and vanisheth away: so he that goeth down to the grave shall come up no more.

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

He shall return no more to his house, neither shall his place know him any more.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

Therefore I will not refrain my mouth; I will speak in the anguish of my spirit; I will complain in the bitterness of my soul.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Am I a sea, or a whale, that thou settest a watch over me?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

When I say, My bed shall comfort me, my couch shall ease my complaint;

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

Then thou scarest me with dreams, and terrifiest me through visions:

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

So that my soul chooseth strangling, and death rather than my life.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

I loathe it; I would not live alway: let me alone; for my days are vanity.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

What is man, that thou shouldest magnify him? and that thou shouldest set thine heart upon him?

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

And that thou shouldest visit him every morning, and try him every moment?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

How long wilt thou not depart from me, nor let me alone till I swallow down my spittle?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

I have sinned; what shall I do unto thee, O thou preserver of men? why hast thou set me as a mark against thee, so that I am a burden to myself?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

And why dost thou not pardon my transgression, and take away mine iniquity? for now shall I sleep in the dust; and thou shalt seek me in the morning, but I shall not be.

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.