Job 7

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

Er ikke et menneskes liv på jorden en krigstjeneste, og hans dager som en dagarbeiders dager?

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

Lik en træl som higer efter skygge, og lik en dagarbeider som venter på sin lønn,

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

således har jeg fått i eie måneder fulle av nød, og møiefulle netter er falt i min lodd.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

Når jeg legger mig, da sier jeg: Når skal jeg stå op? Og lang blir aftenen, og jeg blir trett av å kaste mig hit og dit inntil morgenlysningen.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

Mitt kjøtt er klædd med makk og med skorper som av jord; min hud skrukner og brister.

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Mine dager farer hurtigere avsted enn en veverskyttel, og de svinner bort uten håp.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

Kom i hu at mitt liv er et pust! Aldri mere skal mitt øie se noget godt.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

Den som nu ser mig, skal ikke mere få øie på mig; når dine øine søker efter mig, er jeg ikke mere.

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

En sky blir borte og farer avsted; således er det med den som farer ned til dødsriket - han stiger ikke op derfra,

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

han vender ikke mere tilbake til sitt hus, og hans sted kjenner ham ikke lenger.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Så vil da heller ikke jeg legge bånd på min munn; jeg vil tale i min ånds trengsel, jeg vil klage i min sjels bitre smerte.

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

Er jeg et hav eller et havuhyre, siden du setter vakt over mig?

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

Når jeg sier: Min seng skal trøste mig, mitt leie skal hjelpe mig å bære min sorg,

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

da skremmer du mig med drømmer og forferder mig med syner.

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Derfor foretrekker min sjel å kveles - heller døden enn disse avmagrede ben!

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

Jeg er kjed av dette; jeg lever ikke evindelig; la mig være, for mine dager er et pust.

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

Hvad er et menneske, at du gir så meget akt på ham og retter dine tanker på ham,

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

at du opsøker ham hver morgen og prøver ham hvert øieblikk?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

Hvor lenge skal det vare før du vender dine øine bort fra mig? Vil du ikke slippe mig til jeg får svelget mitt spytt?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

Har jeg syndet, hvad ondt gjorde jeg da mot dig, du menneskevokter? Hvorfor har du gjort mig til skive for dig, så jeg er mig selv til byrde?

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.

Og hvorfor tilgir du ikke min brøde og forlater mig min misgjerning? For nu må jeg legge mig i støvet; når du søker mig, er jeg ikke mere.