Job 7

Le sort de l'homme sur la terre est celui d'un soldat, Et ses jours sont ceux d'un mercenaire.

Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?

Comme l'esclave soupire après l'ombre, Comme l'ouvrier attend son salaire,

A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:

Ainsi j'ai pour partage des mois de douleur, J'ai pour mon lot des nuits de souffrance.

Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.

Je me couche, et je dis: Quand me lèverai-je? quand finira la nuit? Et je suis rassasié d'agitations jusqu'au point du jour.

Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással *reggeli* szürkületig.

Mon corps se couvre de vers et d'une croûte terreuse, Ma peau se crevasse et se dissout.

Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.

Mes jours sont plus rapides que la navette du tisserand, Ils s'évanouissent: plus d'espérance!

Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.

Souviens-toi que ma vie est un souffle! Mes yeux ne reverront pas le bonheur.

Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.

L'oeil qui me regarde ne me regardera plus; Ton oeil me cherchera, et je ne serai plus.

Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám *veted* szemed, de már nem vagyok!

Comme la nuée se dissipe et s'en va, Celui qui descend au séjour des morts ne remontera pas;

A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a *sír*ba, nem jő fel *többé.*

Il ne reviendra plus dans sa maison, Et le lieu qu'il habitait ne le connaîtra plus.

Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.

C'est pourquoi je ne retiendrai point ma bouche, Je parlerai dans l'angoisse de mon coeur, Je me plaindrai dans l'amertume de mon âme.

Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.

Suis-je une mer, ou un monstre marin, Pour que tu établisses des gardes autour de moi?

Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?

Quand je dis: Mon lit me soulagera, Ma couche calmera mes douleurs,

Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:

C'est alors que tu m'effraies par des songes, Que tu m'épouvantes par des visions.

Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;

Ah! je voudrais être étranglé! Je voudrais la mort plutôt que ces os!

Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Je les méprise!... je ne vivrai pas toujours... Laisse-moi, car ma vie n'est qu'un souffle.

Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.

Qu'est-ce que l'homme, pour que tu en fasses tant de cas, Pour que tu daignes prendre garde à lui,

Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?

Pour que tu le visites tous les matins, Pour que tu l'éprouves à tous les instants?

Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.

Quand cesseras-tu d'avoir le regard sur moi? Quand me laisseras-tu le temps d'avaler ma salive?

Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?

Si j'ai péché, qu'ai-je pu te faire, gardien des hommes? Pourquoi me mettre en butte à tes traits? Pourquoi me rendre à charge à moi-même?

Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.

Que ne pardonnes-tu mon péché, Et que n'oublies-tu mon iniquité? Car je vais me coucher dans la poussière; Tu me chercheras, et je ne serai plus.

És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.