Job 6

Jób pedig felele, és monda:

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?