Psalms 88

En sång, en psalm av Koras söner; för sångmästaren, till Mahalat-leannót; en sång av esraiten Heman.

Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

 HERRE, min frälsnings Gud,  dag och natt ropar jag inför dig.

Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:

 Låt min bön komma inför ditt ansikte,  böj ditt öra till mitt rop.

Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

 Ty min själ är mättad med lidanden,  och mitt liv har kommit nära dödsriket.

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

 Jag är aktad lik dem som hava farit ned i graven,  jag är såsom en man utan livskraft.

Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

 Jag är övergiven bland de döda,  lik de slagna som ligga i graven,  dem på vilka du icke mer tänker,  och som äro avskilda från din hand.

A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.

 Ja, du har sänkt mig ned underst i graven,  ned i mörkret, ned i djupet.

Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

 Den vrede vilar tung på mig,  och alla dina böljors svall låter du gå över mig.  Sela.

A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

 Du har drivit mina förtrogna långt bort ifrån mig;  du har gjort mig till en styggelse för dem;  jag ligger fången och kan icke komma ut.

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

 Mitt öga förtvinar av lidande;  HERRE, jag åkallar dig dagligen,  jag uträcker mina händer till dig.

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

 Gör du väl under för de döda,  eller kunna skuggorna stå upp och tacka dig?  Sela.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

 Förtäljer man i graven om din nåd,  i avgrunden om din trofasthet?

Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?

 Känner man i mörkret dina under,  och din rättfärdighet i glömskans land?

Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

 Men jag ropar till dig, HERRE,  och bittida kommer min bön dig till mötes.

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

 Varför förkastar du, HERRE, min själ,  varför döljer du ditt ansikte för mig?

Miért vetsz el hát Uram engem, *és* rejted el orczádat én tőlem?

 Betryckt är jag och döende allt ifrån min ungdom;  jag måste bära dina förskräckelser, så att jag är nära att förtvivla.

Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

 Din vredes lågor gå över mig,  dina fasor förgöra mig.

Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

 De omgiva mig beständigt såsom vatten,  de kringränna mig allasammans. [ (Psalms 88:19)  Du har drivit vän och frände långt bort ifrån mig;  i mina förtrognas ställe har jag nu mörkret. ]

Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. * (Psalms 88:19) Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a - setétség. *