Job 6

Maar Job antwoordde en zeide:

Jób pedig felele, és monda:

Och, of mijn verdriet recht gewogen wierd, en men mijn ellende samen in een weegschaal ophief!

Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!

Want het zou nu zwaarder zijn dan het zand der zeeën; daarom worden mijn woorden opgezwolgen.

Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.

Want de pijlen des Almachtigen zijn in mij, welker vurig venijn mijn geest uitdrinkt; de verschrikkingen Gods rusten zich tegen mij.

Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.

Rochelt ook de woudezel bij het jonge gras? Loeit de os bij zijn voeder?

Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?

Wordt ook het onsmakelijke gegeten zonder zout? Is er smaak in het witte des dooiers?

Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?

Mijn ziel weigert uw woorden aan te roeren; die zijn als mijn laffe spijze.

Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!

Och, of mijn begeerte kwame, en dat God mijn verwachting gave;

Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;

En dat het Gode beliefde, dat Hij mij verbrijzelde, Zijn hand losliet, en een einde met mij maakte!

És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!

Dat zou nog mijn troost zijn, en zou mij verkwikken in den weedom, zo Hij niet spaarde; want ik heb de redenen des Heiligen niet verborgen gehouden.

Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.

Wat is mijn kracht, dat ik hopen zou? Of welk is mijn einde, dat ik mijn leven verlengen zou?

Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!

Is mijn kracht stenen kracht? Is mijn vlees staal?

Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?

Is dan mijn hulp niet in mij, en is de wijsheid uit mij verdreven?

Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!

Aan hem, die versmolten is, zou van zijn vriend weldadigheid geschieden; of hij zou de vreze des Almachtigen verlaten.

A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.

Mijn broeders hebben trouwelooslijk gehandeld als een beek; als de storting der beken gaan zij door;

Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.

Die verdonkerd zijn van het ijs, en in dewelke de sneeuw zich verbergt.

A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben *olvadt* hó hömpölyög;

Ten tijde, als zij van hitte vervlieten, worden zij uitgedelgd; als zij warm worden, verdwijnen zij uit haar plaats.

Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.

De gangen haars wegs wenden zich ter zijde af; zij lopen op in het woeste, en vergaan.

Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba *utánok* és elvesznek.

De reizigers van Thema zien ze, de wandelaars van Scheba wachten op haar.

Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.

Zij worden beschaamd, omdat elkeen vertrouwde; als zij daartoe komen, zo worden zij schaamrood.

Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.

Voorwaar, alzo zijt gijlieden mij nu niets geworden; gij hebt gezien de ontzetting, en gij hebt gevreesd.

Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.

Heb ik gezegd: Brengt mij, en geeft geschenken voor mij van uw vermogen?

Hát mondtam-é: adjatok nékem *valamit,* és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?

Of bevrijdt mij van de hand des verdrukkers, en verlost mij van de hand der tirannen?

Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?

Leert mij, en ik zal zwijgen, en geeft mij te verstaan, waarin ik gedwaald heb.

Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.

O, hoe krachtig zijn de rechte redenen! Maar wat bestraft het bestraffen, dat van ulieden is?

Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?

Zult gij, om te bestraffen, woorden bedenken, en zullen de redenen des mismoedigen voor wind zijn?

Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!

Ook werpt gij u op een wees; en gij graaft tegen uw vriend.

Még az árvának is néki esnétek, és *sírt* ásnátok a ti barátotoknak is?!

Maar nu, belieft het u, wendt u tot mij, en het zal voor ulieder aangezicht zijn, of ik liege.

Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?

Keert toch weder, laat er geen onrecht wezen, ja, keert weder; nog zal mijn gerechtigheid daarin zijn.

Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.

Zou onrecht op mijn tong wezen? Zou mijn gehemelte niet de ellenden te verstaan geven?

Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?