Psalms 88

Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

En sang; en salme av Korahs barn; til sangmesteren; efter Mahalat leannot; en læresalme av Heman, esrahitten.

Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:

Herre, min frelses Gud! Om dagen og om natten roper jeg for dig.

Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

La min bønn komme for ditt åsyn, bøi ditt øre til mitt klagerop!

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

For min sjel er mett av ulykker, og mitt liv er kommet nær til dødsriket.

Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

Jeg aktes like med dem som farer ned i hulen; jeg er som en mann uten kraft,

A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.

frigitt som en av de døde, lik de ihjelslagne som ligger i graven, som du ikke mere kommer i hu, fordi de er skilt fra din hånd.

Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

Du har lagt mig i dypenes hule, på mørke steder, i avgrunner.

A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

Din vrede tynger på mig, og med alle dine bølger trenger du mig. Sela.

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

Du har drevet mine kjenninger langt bort fra mig, du har gjort mig vederstyggelig for dem; jeg er stengt inne og kommer ikke ut.

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

Mitt øie er vansmektet av elendighet; jeg har påkalt dig, Herre, hver dag, jeg har utbredt mine hender til dig.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

Mon du gjør undergjerninger for de døde, eller mon dødninger står op og priser dig? Sela.

Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?

Mon der fortelles i graven om din miskunnhet, i avgrunnen om din trofasthet?

Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

Mon din undergjerning blir kjent i mørket, og din rettferdighet i glemselens land?

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

Men jeg roper til dig, Herre, og om morgenen kommer min bønn dig i møte.

Miért vetsz el hát Uram engem, *és* rejted el orczádat én tőlem?

Hvorfor, Herre, forkaster du min sjel? Hvorfor skjuler du ditt åsyn for mig?

Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

Elendig er jeg og døende fra ungdommen av; jeg bærer dine redsler, jeg må fortvile.

Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

Din vredes luer har gått over mig, dine redsler har tilintetgjort mig.

Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. * (Psalms 88:19) Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a - setétség. *

De har omgitt mig som vann hele dagen, de har omringet mig alle sammen. Du har drevet venn og næste langt bort fra mig; mine kjenninger er det mørke sted.