Lamentations 5

5:1

Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!

Gedenk, HEERE, wat ons geschied is, aanschouw het, en zie onzen smaad aan.

5:2

A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.

Ons erfdeel is tot de vreemdelingen gewend, onze huizen tot de uitlanders.

5:3

Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.

Wij zijn wezen zonder vader, onze moeders zijn als de weduwen.

5:4

Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.

Ons water moeten wij voor geld drinken; ons hout komt ons op prijs te staan.

5:5

Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.

Wij lijden vervolging op onze halzen; zijn wij moede, men laat ons geen rust.

5:6

Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.

Wij hebben den Egyptenaar de hand gegeven, en den Assyriër, om met brood verzadigd te worden.

5:7

Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.

Onze vaders hebben gezondigd, en zijn niet meer, en wij dragen hun ongerechtigheden.

5:8

Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs a ki megszabadítson kezökből.

Knechten heersen over ons; er is niemand, die ons uit hun hand rukke.

5:9

Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.

Wij moeten ons brood met gevaar onzes levens halen, vanwege het zwaard der woestijn.

5:10

Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.

Onze huid is zwart geworden gelijk een oven, vanwege den geweldigen storm des hongers.

5:11

Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.

Zij hebben de vrouwen te Sion verkracht, en de jonge dochters in de steden van Juda.

5:12

A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.

De vorsten zijn door hunlieder hand opgehangen; de aangezichten der ouden zijn niet geëerd geweest.

5:13

Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.

Zij hebben de jongelingen weggenomen, om te malen, en de jongens struikelen onder het hout.

5:14

A vének eltüntek a kapuból, *megszüntek* az ifjak énekelni.

De ouden houden op van de poort, de jongelingen van hun snarenspel.

5:15

Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.

De vreugde onzes harten houdt op, onze rei is in treurigheid veranderd.

5:16

Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!

De kroon onzes hoofds is afgevallen; o wee nu onzer, dat wij zo gezondigd hebben!

5:17

Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;

Daarom is ons hart mat, om deze dingen zijn onze ogen duister geworden.

5:18

A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!

Om des bergs Sions wil, die verwoest is, waar de vossen op lopen.

5:19

Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!

Gij, o HEERE, zit in eeuwigheid, Uw troon is van geslacht tot geslacht.

5:20

Miért feledkezel el örökre mi rólunk? *miért* hagysz el minket hosszú időre?

Waarom zoudt Gij ons steeds vergeten? Waarom zoudt Gij ons zo langen tijd verlaten?

5:21

Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.

HEERE, bekeer ons tot U, zo zullen wij bekeerd zijn; vernieuw onze dagen als van ouds.

5:22

Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!

Want zoudt Gij ons ganselijk verwerpen? Zoudt Gij zozeer tegen ons verbolgen zijn?