Psalms 77

(Til Sangmesteren. Til Jedutun. Af Asaf. En Salme.) Jeg råber, højt til Gud, og han hører mig,

Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.

jeg søger Herren på Nødens Dag, min Hånd er om Natten utrættet udrakt, min Sjæl vil ikke lade sig trøste;

Szavamat Istenhez *emelem* és kiáltok; szavamat Istenhez *emelem,* hogy figyelmezzen reám.

jeg ihukommer Gud og stønner, jeg sukker, min Ånd vansmægter. - Sela.

Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.

Du holder mine Øjne vågne, jeg er urolig og målløs.

Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.

Jeg tænker på fordums dage, ihukommer længst henrundne År;

Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.

jeg gransker om Natten i Hjertet, grunder og ransager min Ånd.

Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.

Vil Herren bortstøde for evigt og aldrig mer vise Nåde,

Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:

er hans Miskundhed ude for stedse, hans Trofasthed omme for evigt og altid,

Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?

har Gud da glemt at ynkes, lukket sit Hjerte i Vrede? - Sela.

Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?

Jeg sagde: Det er min Smerte; at den Højestes højre er ikke som før.

Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.

Jeg kommer HERRENs Gerninger i Hu, ja kommer dine fordums Undere i Hu.

És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.

Jeg tænker på al din Gerning og grunder over dine Værker.

Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;

Gud, din Vej var i Hellighed, hvo er en Gud så stor som Gud!

És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.

Du er en Gud, som gør Undere, du gjorde din Vælde kendt blandt Folkene,

Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?

udøste dit Folk med din Arm, Jakobs og Josefs Sønner. - Sela.

Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.

Vandene så dig, Gud, Vandene så dig og vred sig i Angst, ja Dybet tog til at skælve;

Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.

Skyerne udøste Vand, Skyhimlens Stemme gjaldede, dine Pile for hid og did;

Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.

din bragende Torden rullede, Lynene oplyste Jorderig, Jorden bæved og skjalv;

A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.

din Vej gik midt gennem Havet, din Sti gennem store Vande, dine Fodspor kendtes ikke.

Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.

Du førte dit Folk som en Hjord ved Moses's og Arons Hånd.

Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg. * (Psalms 77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével. *