Psalms 88

(En Sang. En Salme af Koras Sønner. Til Sangmesteren. Al-mahalat-leannot. En Maskil af Ezraitten Heman.) HERRE min Gud, jeg råber om dagen, om Natten når mit Skrig til dig;

Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.

lad min Bøn komme frem for dit Åsyn, til mit Klageråb låne du Øre!

Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:

Thi min Sjæl er mæt af Lidelser, mit Liv er Dødsriget nær,

Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

jeg regnes blandt dem, der sank i Graven, er blevet som den, det er ude med,

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

kastet hen imellem de døde, blandt faldne, der hviler i Graven, hvem du ej mindes mere, thi fra din Hånd er de revet.

Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.

Du har lagt mig i den underste Grube, på det mørke, det dybe Sted;

A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.

tungt hviler din Vrede på mig, alle dine Brændinger lod du gå over mig. - Sela.

Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.

Du har fjernet mine Frænder fra mig, gjort mig vederstyggelig for dem; jeg er fængslet, kan ikke gå ud,

A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.

mit Øje er sløvt af Vånde. Hver Dag, HERRE, råber jeg til dig og rækker mine Hænder imod dig.

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.

Gør du Undere for de døde, står Skyggerne op og takker dig? - Sela.

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

Tales der om din Nåde i Graven, i Afgrunden om din Trofasthed?

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.

Er dit Under kendt i Mørket, din Retfærd i Glemselens Land?

Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?

Men jeg, o HERRE, jeg råber til dig, om Morgenen kommer min Bøn dig i Møde.

Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?

Hvorfor forstøder du, HERRE, min Sjæl og skjuler dit Åsyn for mig?

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:

Elendig er jeg og Døden nær, dine Rædsler har omgivet mig fra min Ungdom;

Miért vetsz el hát Uram engem, *és* rejted el orczádat én tőlem?

din Vredes Luer går over mig, dine Rædsler har lagt mig øde,

Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.

som Vand er de om mig Dagen lang, til Hobe slutter de Kreds om mig;

Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.

Ven og Frænde fjerned du fra mig, holdt mine Kendinge borte.

Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem. * (Psalms 88:19) Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a - setétség. *