Psalms 74

(En maskil af Asaf.) Hvorfor har du, Gud, stødt os bort for evig, hvi ryger din Vrede mod Hjorden, du røgter?

Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?

Kom din Menighed i Hu, som du fordum vandt dig, - du udløste den til din Ejendoms Stamme - Zions Bjerg, hvor du har din Bolig.

Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!

Løft dine Fjed til de evige Tomter: Fjenden lagde alt i Helligdommen øde.

Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!

Dine Fjender brøled i dit Samlingshus, satte deres Tegn som Tegn deri.

Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.

Det så ud, som når man løfter Økser i Skovens Tykning.

Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.

Og alt det udskårne Træværk der! De hugged det sønder med Økse og Hammer.

Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.

På din Helligdom satte de Ild, de skændede og nedrev dit Navns Bolig.

Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.

De tænkte: "Til Hobe udrydder vi dem!" De brændte alle Guds Samlingshuse i Landet.

Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.

Vore Tegn, dem ser vi ikke, Profeter findes ej mer; hvor længe, ved ingen af os.

Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, a ki tudná: meddig tart *ez?*

Hvor længe, o Gud, skal vor Modstander smæde, Fjenden blive ved at håne dit Navn?

Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?

Hvorfor holder du din Hånd tilbage og skjuler din højre i Kappens Fold?

Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? *Vond* ki kebeledből: végezz!

Vor Konge fra fordums Tid er dog Gud, som udførte Frelsens Værk i Landet.

Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, a ki szabadításokat mível e föld közepette.

Du kløvede Havet med Vælde, knuste på Vandet Dragernes Hoved;

Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.

du søndrede Hovederne på Livjatan og gav dem som Æde til Ørkenens Dyr;

Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.

Kilde og Bæk lod du vælde frem, du udtørred stedseflydende Strømme;

Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.

din er Dagen, og din er Natten, du grundlagde Lys og Sol,

Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.

du fastsatte alle Grænser på Jord, du frembragte Sommer og Vinter.

Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.

Kom i Hu, o HERRE, at Fjenden har hånet, et Folk af Dårer har spottet dit Navn!

Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.

Giv ikke Vilddyret din Turteldues Sjæl, glem ikke for evigt dine armes Liv;

Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!

se hen til Pagten, thi fyldte er Landets mørke Steder med Voldsfærds Boliger.

Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.

Lad ej den fortrykte gå bort med Skam, lad de arme og fattige prise dit Navn!

A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.

Gud, gør dig rede, før din Sag, kom i Hu, hvor du stadig smædes af bårer,

Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!

lad ej dine Avindsmænds Røst uænset! Ustandseligt lyder dine Fjenders Larm!

Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!