Job 10

Душата ми е отегчена от живота ми; ще дам воля на оплакването си в себе си, ще говоря в горестта на душата си.

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Ще кажа на Бога: Не ме осъждай! Покажи ми защо се съдиш с мен!

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

Добре ли е за Теб да потискаш, да отхвърляш делото на ръцете Си и да озаряваш съвета на безбожните?

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Плътски очи ли имаш, или гледаш, както гледа човек?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Дните Ти като дните на смъртен човек ли са, или годините Ти — като дни на мъж,

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

за да търсиш беззаконието ми и да издирваш греха ми?

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

Знаеш, че не съм виновен, и пак няма кой да избавя от ръката Ти.

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

Ръцете Ти ме образуваха и създадоха всичките ми части изцяло — и ще ме погълнеш ли?

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Спомни си, моля Те, че ме оформи като глина — и ще ме върнеш ли в пръстта?

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Не си ли ме излял като мляко и не си ли ме съсирил като сирене?

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

С кожа и плът си ме облякъл и с кости и жили си ме оплел.

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

Живот и милост си ми дал и Твоята закрила е опазила духа ми.

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Но това си криел в сърцето Си — зная, че това е било у Теб:

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

ако съгреша, тогава Ти ме наблюдаваш и няма да ме считаш за невинен.

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

Ако бях виновен, горко ми; и ако съм праведен, не мога да вдигна главата си. Наситен с позор — виж скръбта ми,

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

защото расте! Ти ме гониш като лъв и отново се показваш чуден към мен.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Подновяваш свидетелите Си против мен и увеличаваш гнева Си към мен; една след друга пращаш войски против мен.

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

Защо тогава ме извади от утробата? Да бях умрял, без око да ме е видяло!

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Бих бил, като че не съм бил; бих бил отнесен от утробата към гроба.

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

Дните ми не са ли малко? Престани! Остави ме малко да отдъхна,

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

преди да ида там — и няма да се върна — в земя на мрак и сянка на смъртта;

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

в земя на мрак като тъма, на смъртна сянка, без ред, където светлината е като тъма.

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.