Job 14

L’uomo, nato di donna, vive pochi giorni, e sazio d’affanni.

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

Spunta come un fiore, poi è reciso; fugge come un’ombra, e non dura.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

E sopra un essere così, tu tieni gli occhi aperti! e mi fai comparir teco in giudizio!

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Chi può trarre una cosa pura da una impura? Nessuno.

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Giacché i suoi giorni son fissati, e il numero de’ suoi mesi dipende da te, e tu gli hai posto un termine ch’egli non può varcare,

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

storna da lui lo sguardo, sì ch’egli abbia un po’ di requie, e possa godere come un operaio la fine della sua giornata.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Per l’albero, almeno c’è speranza; se è tagliato, rigermoglia e continua a metter rampolli.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

Quando la sua radice è invecchiata sotto terra, e il suo tronco muore nel suolo,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

a sentir l’acqua, rinverdisce e mette rami come una pianta nuova.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Ma l’uomo muore e perde ogni forza; il mortale spira e… dov’è egli?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Le acque del lago se ne vanno, il fiume vien meno e si prosciuga;

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

così l’uomo giace, e non risorge più; finché non vi sian più cieli, ei non si risveglierà né sarà più destato dal suo sonno.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

Oh, volessi tu nascondermi nel soggiorno de’ morti, tenermi occulto finché l’ira tua sia passata, fissarmi un termine, e poi ricordarti di me!…

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

Se l’uomo, dopo morto, potesse ritornare in vita, aspetterei tutti i giorni della mia fazione, finché giungesse l’ora del mio cambio;

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

tu mi chiameresti e io risponderei, tu brameresti rivedere l’opera delle tue mani.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Ma ora tu conti i miei passi, tu osservi i miei peccati;

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

le mie trasgressioni sono sigillate in un sacco, e alle mie iniquità, altre ne aggiungi.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

La montagna frana e scompare, la rupe e divelta dal suo luogo,

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

le acque rodono la pietra, le loro inondazioni trascinan via la terra: così tu distruggi la speranza dell’uomo.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Tu lo sopraffai una volta per sempre, ed egli se ne va; gli muti il sembiante, e lo mandi via.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Se i suoi figliuoli salgono in onore, egli lo ignora; se vengono in dispregio, ei non lo vede;

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

questo solo sente: che il suo corpo soffre, che l’anima sua è in lutto".

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.