Job 11

Felele a Naamából való Czófár, és monda:

Naamalı Sofar şöyle yanıtladı:

A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?

“Bunca söz yanıtsız mı kalsın? Çok konuşan haklı mı sayılsın?

Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!

Saçmalıkların karşısında sussun mu insanlar? Sen alay edince kimse seni utandırmasın mı?

Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.

Tanrı’ya, ‘İnancım arıdır’ diyorsun, ‘Senin gözünde temizim.’

De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!

Ama keşke Tanrı konuşsa, Sana karşı ağzını açsa da,

És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.

Bilgeliğin sırlarını bildirse! Çünkü bilgelik çok yönlüdür. Bil ki, Tanrı günahlarından bazılarını unuttu bile.

Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?

“Tanrı’nın derin sırlarını anlayabilir misin? Her Şeye Gücü Yeten’in sınırlarına ulaşabilir misin?

Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?

Onlar gökler kadar yüksektir, ne yapabilirsin? Ölüler diyarından derindir, nasıl anlayabilirsin?

Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.

Ölçüleri yeryüzünden uzun, Denizden geniştir.

Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?

“Gelip seni hapsetse, mahkemeye çağırsa, Kim O’na engel olabilir?

Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!

Çünkü O yalancıları tanır, Kötülüğü görür de dikkate almaz mı?

És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.

Ne zaman yaban eşeği insan doğurursa, Aptal da o zaman sağduyulu olur.

Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;

“O’na yüreğini adar, Ellerini açarsan,

Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;

İşlediğin günahı kendinden uzaklaştırır, Çadırında haksızlığa yer vermezsen,

Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;

Utanmadan başını kaldırır, Sağlam ve korkusuz olabilirsin.

Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.

Sıkıntılarını unutur, Akıp gitmiş sular gibi anarsın onları.

Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a *kora* reggel.

Yaşamın öğlen güneşinden daha parlak olur, Karanlık sabaha döner.

Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.

Güven duyarsın, çünkü umudun olur, Çevrene bakıp güvenlik içinde yatarsın.

Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.

Uzanırsın, korkutan olmaz, Birçokları senden lütuf diler.

De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!

Ama kötülerin gözlerinin feri sönecek, Kaçacak yer bulamayacaklar, Tek umutları son soluklarını vermek olacak.”