Job 10

Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.

Min Sjæl er led ved mit Liv, frit Løb vil jeg give min Klage over ham, i min bitre Sjælenød vil jeg tale,

Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!

sige til Gud: Fordøm mig dog ikke, lad mig vide, hvorfor du tvister med mig!

Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?

Gavner det dig at øve Vold, at forkaste det Værk, dine Hænder danned, men smile til gudløses Råd?

Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?

Har du da kødets Øjne, ser du, som Mennesker ser,

Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?

er dine Dage som Menneskets Dage, er dine År som Mandens Dage,

Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.

siden du søger efter min Brøde, leder efter min Synd,

Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, a ki kezedből kiszabadítson!

endskønt du ved, jeg ikke er skyldig; men af din Hånd er der ingen Redning!

Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!

Dine Hænder gjorde og danned mig først, så skifter du Sind og gør mig til intet!

Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?

Kom i Hu, at du dannede mig som Ler, og til Støv vil du atter gøre mig!

Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?

Mon du ikke hældte mig ud som Mælk og lod mig skørne som Ost,

Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.

iklædte mig Hud og kød og fletted mig sammen med Ben og Sener?

Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.

Du gav mig Liv og Livskraft, din Omhu vogted min Ånd

De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:

og så gemte du dog i dit Hjerte på dette, jeg skønner, dit Øjemed var:

Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.

Synded jeg, vogted du på mig og tilgav ikke min Brøde.

Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!

Fald jeg forbrød mig, da ve mig! Var jeg retfærdig, jeg skulde dog ikke løfte mit Hoved, men mættes med Skændsel, kvæges med Nød.

Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.

Knejsed jeg, jog du mig som en Løve, handlede atter ufatteligt med mig;

Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.

nye Vidner førte du mod mig, øged din Uvilje mod mig, opbød atter en Hær imod mig!

Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!

Hvi drog du mig da af Moders Liv? Jeg burde have udåndet, uset af alle;

Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!

jeg burde have været som aldrig født, været ført til Graven fra Moders Skød.

Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,

Er ej mine Livsdage få? Så slip mig, at jeg kan kvæges lidt,

Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;

før jeg for evigt går bort til Mørkets og Mulmets Land,

Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.

Landet med bælgmørkt Mulm, med Mørke og uden Orden, hvor Lyset selv er som Mørket."