Job 14

Човекът, роден от жена, е краткотраен и пълен със смущение.

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

Пониква като цвете и се покосява; бяга като сянка и не устоява.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

И върху такъв ли отваряш очите Си и ме довеждаш на съд със Себе Си?

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Кой може да извади чисто от нечисто? Никой!

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Тъй като дните му определени са, числото на месеците му при Теб е, поставил си му граници, които той не може да премине —

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

отвърни от него поглед, за да си почине, докато завърши деня си като наемник.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

Защото за дървото има надежда — ако се отсече, отново ще поникне, издънките му няма да престанат.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

И коренът му ако остарее във земята и пънът му ако умре в пръстта,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

от дъха на водата пак ще покара и ще пусне клончета като новопосадено.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Но човек умира и прехожда; човек издъхва, и къде е?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Както водата изчезва от морето и реката пресъхва и се изсушава,

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

така човек ляга и не става. Докато небесата не престанат, те няма да се събудят и няма да станат от съня си.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

О, да би ме скрил в Шеол, да би ме укрил, докато се отвърне гневът Ти, да би ми определил срок и тогава да би си спомнил за мен!

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

Ако човек умре, ще оживее ли? През всичките дни на воюването си ще чакам, докато дойде смяната ми.

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

Ти ще извикаш и аз ще Ти отговоря; ще пожелаеш делото на ръцете Си.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Защото сега броиш стъпките ми. Не бдиш ли над греха ми?

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

Престъплението ми е запечатано в торба и Ти пришиваш върху беззаконието ми.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

Но планината падайки се разрушава и скалата от мястото си се помества;

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

води изтриват камъните, пороите им отмиват пръстта на земята; и Ти унищожаваш надеждата на човека.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

Ти му надвиваш завинаги и той преминава; променяш лицето му и го отпращаш.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Синовете му достигат до почит, но той не знае; унижават се, но той не разбира за тях.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

Само тялото му в него ще боли и душата му във него ще скърби.

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.