Psalms 2

2:1

Varför larma hedningarna och tänka folken fåfänglighet?

Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?

2:2

Jordens konungar resa sig upp, och furstarna rådslå med varandra, mot HERREN och hans smorde:

A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:

2:3

»Låt oss slita sönder deras bojor och kasta deras band ifrån oss.»

Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!

2:4

Han som bor i himmelen ler, HERREN bespottar dem.

Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.

2:5

Då talar han till dem i sin vrede, och i sin förgrymmelse förskräcker han dem:

Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:

2:6

»Jag själv har insatt min konung på Sion, mitt heliga berg.»

Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!

2:7

Jag vill förtälja om vad beslutet är; HERREN sade till mig: »Du är min son, jag har i dag fött dig.

Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.

2:8

Begär av mig, så skall jag giva dig hedningarna till arvedel och jordens ändar till egendom.

Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.

2:9

Du skall sönderslå dem med järnspira, såsom lerkärl skall du krossa dem.»

Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.

2:10

Så kommen nu till förstånd, I konungar; låten varna eder, I domare på jorden.

Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!

2:11

Tjänen HERREN med fruktan, och fröjden eder med bävan.

Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.

2:12

Hyllen sonen, så att han icke vredgas och I förgåns på eder väg; ty snart kunde hans vrede upptändas. Saliga äro alla de som taga sin tillflykt till honom.

Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!