Job 14

 Människan, av kvinna född,  lever en liten tid och mättas av oro;

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

 lik ett blomster växer hon upp och vissnar bort,  hon flyr undan såsom skuggan och har intet bestånd.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

 Och till att vakta på en sådan upplåter du dina ögon,  ja, du drager mig till doms inför dig.

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

 Som om en ren skulle kunna framgå av en oren!  Sådant kan ju aldrig ske.

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

 Äro nu människans dagar oryggligt bestämda,  hennes månaders antal fastställt av dig,  har du utstakat en gräns som hon ej kan överskrida,

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

 vänd då din blick ifrån henne och unna henne ro,  låt henne njuta en dagakarls glädje av sin dag.

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

 För ett träd finnes ju kvar något hopp;  hugges det än ned, kan det åter skjuta skott,  och telningar behöva ej fattas därpå.

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

 Om än dess rot tynar hän i jorden  och dess stubbe dör bort i mullen,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

 så kan det grönska upp genom vattnets ångor  och skjuta grenar lik ett nyplantat träd.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

 Men om en man dör, så ligger han där slagen;  om en människa har givit upp andan, var finnes hon då mer?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

 Såsom när vattnet har förrunnit ur en sjö,  och såsom när en flod har sinat bort och uttorkat,

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

 så ligger mannen där och står ej mer upp,  han vaknar icke åter, så länge himmelen varar;  aldrig väckes han upp ur sin sömn.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

 Ack, att du ville gömma mig i dödsriket,  fördölja mig, till dess din vrede hade upphört,  staka ut för mig en tidsgräns och sedan tänka på mig --

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

 fastän ju ingen kan få liv, när han en gång är död!  Då skulle jag hålla min stridstid ut,  ända till dess att min avlösning komme.

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

 Du skulle då ropa på mig,  och jag skulle svara dig;  efter dina händers verk skulle du längta;

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

 ja, du skulle då räkna mina steg,  du skulle ej akta på min synd.

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

 I en förseglad pung låge då min överträdelse,  och du överskylde min missgärning.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

 Men såsom själva berget faller och förvittrar,  och såsom klippan flyttas ifrån sin plats,

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

 såsom stenar nötas sönder genom vattnet,  och såsom mullen sköljes bort av dess flöden,  så gör du ock människans hopp om intet.

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

 Du slår henne ned för alltid, och hon far hädan;  du förvandlar hennes ansikte och driver henne bort.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

 Om hennes barn komma till ära, så känner hon det icke;  om de sjunka ned till ringhet, så aktar hon dock ej på dem.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

 Hennes kropp känner blott sin egen plåga,  hennes själ blott den sorg hon själv får förnimma.

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.