Job 14

Et menneske, født av en kvinne, lever en kort tid og mettes med uro.

Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.

Som en blomst skyter han op og visner, han farer bort som skyggen og holder ikke stand.

Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.

Endog over en sådan holder du dine øine åpne, og mig fører du frem for din domstol!

Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?

Kunde det bare komme en ren av en uren! Ikke én!

Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.

Når hans dager er fastsatt, hans måneders tall bestemt hos dig, når du har satt ham en grense som han ikke kan overskride,

Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.

så vend ditt øie bort fra ham, så han kan ha ro så vidt at han kan glede sig som en dagarbeider ved sin dag!

Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.

For treet er det håp; om det hugges, så spirer det igjen, og på nye skudd mangler det ikke;

Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.

om dets rot eldes i jorden, og dets stubb dør ut i mulden,

Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:

så setter det allikevel knopper ved eimen av vannet og skyter grener som et nyplantet tre.

A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.

Men når en mann dør, så ligger han der, når et menneske opgir ånden, hvor er han da?

De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?

Som vannet minker bort i en sjø, og som en elv efterhånden blir grunnere og tørker ut,

Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:

så legger et menneske sig ned og reiser sig ikke igjen; så lenge himmelen er til, våkner de ikke - de vekkes ikke op av sin søvn.

Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.

Å om du vilde gjemme mig i dødsriket og skjule mig der til din vrede var over - om du vilde sette mig et tidsmål og så komme mig i hu!

Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!

Når en mann dør, lever han da op igjen? Alle min krigstjenestes dager skulde jeg da vente, til min avløsning kom;

Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? *Akkor* az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.

du skulde da rope, og jeg skulde svare dig; efter dine henders verk skulde du lenges.

Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.

Men nu teller du mine skritt og akter stadig på min synd.

De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!

Forseglet i en pung ligger min brøde, og du syr til over min misgjerning.

Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.

Men som et fjell faller og smuldres bort, og en klippe flyttes fra sitt sted,

Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;

som vannet huler ut stener og flommen skyller bort mulden, således gjør du menneskets håp til intet;

A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.

du overvelder ham for alltid, og han farer bort; du forvender hans åsyn og lar ham fare.

Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.

Kommer hans barn til ære, da vet han det ikke, og blir de ringeaktet, da blir han det ikke var.

Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.

Bare over ham selv kjenner hans legeme smerte, og bare over ham selv sørger hans sjel.

Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.