Psalms 17

Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.

Modlitba Davidova. Vyslyš, Hospodine, spravedlnost, a pozoruj volání mého; nakloň uší k modlitbě mé, kteráž jest beze vší rtů ošemetnosti.

A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

Od tváři tvé vyjdiž soud můj, oči tvé nechať patří na upřímnost.

Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi *rosszat; ha tán* gondoltam *is,* nem jött ki a számon.

Zkusils srdce mého, navštívils je v noci; ohněm jsi mne zpruboval, aniž jsi co shledal; to, což myslím, nepředstihá úst mých.

Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.

Z strany pak skutků lidských, já podlé slova rtů tvých vystříhal jsem se stezky zhoubce.

Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Zdržuj kroky mé na cestách svých, aby se neuchylovaly nohy mé.

Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Já volám k tobě, nebo vyslýcháš mne, ó Bože silný; nakloň ke mně ucha svého, a slyš řeč mou.

Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Prokaž milosrdenství svá, naději majících ochránce před těmi, kteříž povstávají proti pravici tvé.

Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

Ostříhej mne jako zřítelnice oka, v stínu křídel svých skrej mne,

A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Od tváři bezbožných těch, kteříž mne hubí, od nepřátel mých úhlavních obkličujících mne,

Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

Kteříž tukem svým zarostli, mluví pyšně ústy svými.

Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

Jižť i kroky naše předstihají, oči své obrácené mají, aby nás porazili na zem.

Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

Každý z nich podoben jest lvu žádostivému loupeže, a lvíčeti sedícímu v skrýši.

Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

Povstaniž, Hospodine, předejdi tváři jeho, sehni jej, a vytrhni duši mou od bezbožníka mečem svým,

Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Rukou svou od lidí, ó Hospodine, od lidí světských, jichžto oddíl jest v tomto životě, a jejichž břicho ty z špižírny své naplňuješ. Čímž i synové jejich nasyceni bývají, a ostatků zanechávají maličkým svým.

Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.

Já pak v spravedlnosti spatřovati budu tvář tvou; nasycen budu obrazem tvým, když procítím.